Pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselői közjegyző és az érintett cégek jelenlétében bontották fel a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére beérkezett jelentkezéseket.
A beadott dokumentumok formai és tartalmi vizsgálata 2012. január 2-ig lezárul. A hatóság - amennyiben indokolt -, hiánypótlásra hívja fel a jelentkezőket. Az érvényes árverési dokumentációt benyújtó jelentkezők nyilvántartásba vételére és kihirdetésére 2012. január 2-án kerül sor.
Lehet, hogy nem lesz negyedik mobilszolgáltató?
Adódik a kérdés, hogy a már frekvenciával rendelkező három hazai mobilszolgáltató miért indult a tenderen? Nos, az NMHH pályázati kiírása szerint a meghirdetett spektrum technológia-semlegesen használható fel, így lehetőség van GSM-, UMTS-, LTE-, valamint WiMAX-rendszerű mobilhálózat telepítésére és üzemeltetésére - így a három már meglévő cég tovább tudná javítani a szolgáltatása minőségét.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
Mára kiderült a meglepetés: a Magyar Telekom mellett a másik két hazai mobilszolgáltató is szemet vetett a 900 MHz-es frekvenciára - nekik egy román és egy vietnámi versenytárs mellett a Posta vezette állami konzorciummal kell megküzdeniük a szabad spektrumért.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
6 órája
-
Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
6 órája
-
Nagyot szkanderozott a legerősebb devizákkal a forint
7 órája
-
Varga Mihály hozott egy fontos információt a magyar aranyról
7 órája
-
A kutyának sem volt kedve befektetni csütörtökön?
7 órája
-
Jó hír jött Amerikából
8 órája
-
Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
9 órája
Mfor.hu Top24
- Nincs esélye annak, hogy teljesüljön Orbán Viktor nagy ígérete
- Kiderült, pontosan mikor kaphatják meg a nyugdíjasok a beígért utalványt
- Meghalt egy kárpátaljai magyar, nagyon felháborodott a magyar külügyminisztérium
- Nem akármivel állt elő a Mol: nagy dobás a Balatonon
- Nem 26,6 százalék az infláció, hanem csak 3,7? Ez hogyan lehet?
- Itt az új győri Audi, húsbavágó kérdés lesz a sikere Orbán Viktor szerint
- Nem vált be a csodafegyver? Brutálisan megvágta a kormány az akkumulátoripar támogatását
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
Heti top
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól 2025. július 4. 08:30
- Eggyel csökkenhet a NATO-tagok száma? 2025. július 5. 09:46
Havi top
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
A privátbankár ajánlja
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42


Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
2025. július 10. 08:49
-
Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
2025. július 10. 16:37
-
Trump megtette, amire régóta várnak
2025. július 10. 13:36
-
Itt a nagy adótrükk: kétszer nyernek az idén a nyugdíjpénztári tagok
2025. július 10. 15:11
-
Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
2025. július 10. 10:18
