Az ingatlangazdálkodási szolgáltatásokat nyújtó Reiwag AG növekedéséről vált ismerté, azonban Magyarországon Viktor Wagner, a cég vezetője visszavonulót fújt. Az itteni, az utóbbi években egyre romló teljesítményt nyújtó kft. már végelszámolási eljárás alatt áll - írja a Napi.hu.
Vissza kell vonulnunk Magyarországról, mivel nem látjuk olyannak helyzetünket, hogy legálisan pénzt tudjunk ott keresni - mondta a létesítménygazdálkodással és hulladékgazdálkodással foglalkozó Reiwag GmbH vezetője a Wirtschaftsblatt című lap online változatában. A problémát számukra Magyarországon az jelenti, hogy ott még mindig a szürkegazdaság az uralkodó. Viktor Wagner szerint a magyar piacon vannak olyan versenytársaik, akik alkalmazottaik mintegy 70-80 százalékát kénytelenek feketén foglalkoztatni.
A társaság vezetése mintegy nyolc évnyi Magyarországi jelenlét után döntött arról, hogy kivonul Magyarországról, ahol a csúcsidőkben mintegy 600 embert foglalkoztattak. Fél évvel ezelőtt ennek tizede volt a létszám, 2013 elején pedig még több mint 130-an dolgoztak a társaságnál.
Kivonul Magyarországról az ingatlangazdálkodással foglalkozó Reiwag AG.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Már Kínával üzletel leginkább Németország
10 perce
-
Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
36 perce
-
Magyarország menedéket adott, Varsó elítélte, most európai elfogatóparancs jöhet a lengyel ex-miniszter ellen
körülbelül 1 órája
-
Történelmi döntés a MÁV életében
körülbelül 1 órája
-
Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
2 órája
-
Fontos tárgyalást rendeznek ma a Közel-Keleten
2 órája
-
Emlékszik még a munkáshitelre? Úgy tűnik, hogy egyre kevesebben
2 órája
Mfor.hu Top24
- Elképesztő, mit művel a forint
- Eláraszthatják az új lakások a budapesti lakáspiacot
- Beszállt a magyar választási kampányba Donald Trump
- Még 5 milliárdot oszt ki a kormány
- Zelenszkij üzent: nem lesz béke ukrán terület feladása árán
- A Covid nehezén túl vagyunk, de most robban be az influenza?
- Mérföldkő: földbe került az első beton a paksi bővítésnél
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
A forint gyengült, nem úgy a tőzsde.
36 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
2026. február 5. 12:22
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2026. február 5. 14:39
-
Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
2026. február 5. 13:24
Javul a kereslet. 
