A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szerint a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége is úgy véli, hogy mivel ezekben a vállalkozásokban nincs több tartalék, az e-útdíjat ezért a szállítási vállalkozók kénytelenek lesznek áthárítani a megbízókra, akik pedig nagy valószínűséggel ezt megjelenítik majd az áraikban.
Karmos Gábor felidézte: a magyar kormánnyal kötött megállapodás értelmében Magyarországon a gépjárműadót az uniós mérték minimumára csökkentik a légrugós járművek esetében, az iparűzési adóban érvényesíteni lehet az e-útdíjat, novemberben ismét tárgyalnak a témáról és a szükséges korrekciókat végrehajtják. Az ágazatnak a versenyképesség megtartására tett intézkedéseit fenntartja a kormányzat, valamint július elsejéig kidolgoznak egy kedvező támogatási rendszert. Utóbbira azért van szükség a főtitkár szerint, mert az e-útdíjat előre kell fizetni, miközben a fuvarozóknak jó esetben 30, de inkább 60-90 nap alatt fizetnek a megbízók.
Karmos Gábor úgy vélte, a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre bevezetendő e-útdíj július elsejével nem fog zavartalanul elindulni. Jóllehet a rendelet az útdíjról és a bírságról megjelent, térkép is készült az érintett útvonalakról, ám több jogszabályon még dolgoznak a minisztériumok.
Jó tanácsok a szaktárcától
Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium e-útdíj projektjének szakmai szóvivője ismertette az e-útdíjjal kapcsolatos tudnivalókat, amelyeket a www.hu-go.hu weboldalon is el lehet érni, és ezen az oldalon június 20-ától regisztrálhatnak is az érintettek. A regisztrációval egyszerűbb és gyorsabb az ügyintézés. Tájékoztatása szerint 6513 kilométernyi úton kell e-útdíjat fizetniük a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek, ez alól a buszok és a D1 kategóriába tartozó járművek kivételek.
A fizetést önbevallással kell teljesíteni, amit jelentősen megkönnyít a műholdas flottakövető rendszer használata, de ez nem feltétel. Az egynapos használatra úgynevezett viszonylati jegy is váltható - ismertette a szóvivő. Megjegyezte: a díj megfizetése kötelező, ezt 75 fix berendezés és 100 mobil jármű ellenőrzi. Elmulasztása esetén közigazgatási bírságot kell fizetni, ami augusztus végégig 80-110, szeptembertől pedig 140-165 ezer forint.
A bliccelő külföldieket nem engedik tovább
Farkas Károly, az I-Cell Kft., az e-útdíj rendszert kidolgozó cég operatív vezetője ismertetőjében megjegyezte: a hazai fuvarozók zömének van flottakövető rendszere, a GPS-szolgáltatóknak pedig informálódniuk kell, hogy mi a teendőjük az e-útdíjjal kapcsolatban. Hozzátette: a magyar vállalkozóknak 98 százalékos a fizetési hajlandósága, míg a külföldieké jóval alacsonyabb, ezért állítottak fel szigorú ellenőrzési rendszert. A külföldieket az országhatáron megállíthatják és a rendőrök visszatarthatják, amíg a díjat, illetve a büntetést meg nem fizetik.
Farkas Károly kiemelte: bár a május végi döntéstől rövid idő állt rendelkezésre, az infrastruktúra rendelkezésre áll a július elsejei induláshoz, az egyedülálló hardver és szoftver pedig garantálja, hogy a megnövekedett regisztrációs igényt is gond nélkül kielégítsék.
Azon vállalkozásoknak, amelyek úgy döntenek, hogy bevallási közreműködővel teljesítik kötelezettségüket és még nincs flottakövető rendszerük, az érdekképviselet segít megtalálni a legolcsóbb partnert. Karmos Gábor szerint a fedélzeti eszköz ára negyvenezer forint alatt lesz.
Három szakmai szakszervezet is azt állítja, hogy a fuvarozóknak nem volt elegendő idejük felkészüli az e-útdíj júliusi bevezetésére.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magángép az Antarktiszra, privát sziget Obamával: így nyaralnak a leggazdagabbak
4 órája
-
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
5 órája
-
Nem csak a foci-vb miatt izgatottak a mexikóiak
5 órája
-
Trump a szomszédunkban bizniszel
6 órája
-
Szomorúak a szlovákok
6 órája
-
Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
7 órája
-
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
7 órája
Mfor.hu Top24
- Berobbantak a multik Magyarországon, zsinóron rángatják a magyar ipart
- Orbán Viktor önkényuralomtól tart
- Magyar Péter és Gulyás Gergely a parlamenten kívül is összecsapott – ez lett a vége
- Vitézy Dávid lerántotta a leplet
- Áder János alapítványa lehazudozta Magyar Pétert
- Lemaradva Európától: ebben még fejlődnie kell Magyarországnak – A hét ábrája
- Foci-vb: ez csak Amerika ünnepe volt – túlvagyunk a legrosszabb napon
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Ingatlan
Trump a szomszédunkban bizniszel
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Új igazgató irányítja Jellinek Dániel európai befektetéseit2026. július 5. 17:46 -
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Történelmi csúcsra ugrottak a személyi kölcsönök
17:03
-
Apró trükk, hogy lehet kicselezni az emelkedő bankköltségeket
16:04
-
Megőrül az ország a remegő palacsintáért – hamarosan több vidéki városban is megjelenhet
15:06
-
Dől a pénz a döntetlenekre – erre fogadnak most a legtöbben a vb-n
14:03
-
Sulyok Tamás ismét megszólalt
13:03
Turizmus Online cikkei
-
Alaposan átírta a szeszélyes időjárás Amerika ünnepi rendezvényeit
18:26
-
Brutál hőhullám érte el Spanyolországot
14:47
-
Turisztikai Világszervezet: friss jelentés a nemzetközi turizmus helyzetéről
08:02
-
Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről
04:24
-
Ritka természeti jelenség a Boden-tó környékén
10:41
A vidék hírei
-
Nyár közepén is fagyott a Bükkben – döbbenetes hőmérséklet-különbségeket hozott a változékony időjárás
17:36
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
2026. július 5. 15:59
-
Véres dráma New Yorkban
2026. július 5. 13:06




