Siófok önkormányzata a jól sikerült szezon utáni idegenforgalmi többletbevételéből megvásárolta 53 millió forintért Révfülöp eladó hajózási részvényeit, 41,1 százalékra növelve tulajdoni hányadát a Balatoni Hajózási Zrt.-ben - tájékoztatta Balázs Árpád, Siófok polgármestere az MTI-t hétfőn.
A város képviselőtestülete erről az év utolsó testületi ülésén határozott. A döntés szerint összesen 1 716 darab, egyenként 20 ezer forint névértékű értékpapírt vásárolt az önkormányzat, ez 0,8 százalékkal növelte Siófok tulajdoni részesedését a cégben.
Megduplázta részesedését a város
A siófoki székhelyű Balatoni Hajózási Zrt.-ben 2008-ban vált 100 százalékos tulajdonossá 22 balatoni tóparti önkormányzat, amikor bizonyos feltételekkel, ingyenes vagyonjuttatással megkapták az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a meglévő 51 százalékos részesedésük mellé.
Az állam úgy kívánta megoldani a cég versenyképessé tételét és tőkésítését, hogy a vagyonjuttatásért cserébe a településeknek rövid időn belül mintegy 580 millió forintos tőkeemelést kellett végrehajtaniuk, továbbá vállalniuk kellett, hogy 2012. október végéig 1 milliárd 424 millió forintos tőkejuttatásban részesítik a céget. Erre a tőkejuttatásra tavaly öt év haladékot kértek és kaptak a kormánytól az érintettek.
"A tulajdonos önkormányzatok egy része a leendő tőkejuttatási kötelezettség, egy része a fejlesztési terveihez szükséges forrás előteremtése érdekében kész túladni a hajózási részvényei nagy részén, ami a tavaly megváltozott törvények értelmében a nemzeti vagyon részévé vált, így korlátozottan fogalomképes, vagyis csak az állam és az önkormányzatok között értékesíthető" - mondta Balázs Árpád. Hozzátette, hogy miközben más település nem akar részvényt vásárolni, Siófok a hajdani 20 százalékos részesedését mára meghatározó, 41 százalékra növelte.
Nyereséges volt a társaság
A város vezetése nyárra szeretné mindenki számára világosan megfogalmazni a hajózási társasággal kapcsolatos stratégiáját, amely nyilvánvalóan az egész régió érdekeit is kell, hogy szolgálja - mondta. Egyebek közt szeretnének minden "kiskaput" bezárni, ami lehetővé teszi a cég vagyonának széthordását, ugyanis a törvényi szabályozás szerint hiába korlátozott a részvények eladási lehetősége, ha a cég vagyona közben eladható - fogalmazott a polgármester.
Balázs Árpád hangsúlyozta, hogy Siófok jó befektetésnek tartja a hajózási részvények vásárlását, hiszen a társaságban vannak tartalékok, így az több profit termelésére is képes lehet a jövőben. (A tavalyi, mintegy 50 millió forintos nyereség 70 százalékát vették ki osztalékként a tulajdonos önkormányzatok.)
A hajózási társaságban a legnagyobb részvényhányaddal bíró települések jelenleg Siófok (41 százalék), Keszthely (12 százalék), Balatonfüred (9 százalék), Balatonboglár (7,5 százalék), Balatonföldvár (5,5 százalék), Balatonlelle (4,5 százalék), több kisebb önkormányzat pedig már csak csekély, 0,3-0,5 százalékos tulajdoni hányadot tartott meg hajdani részvénypakettjéből.
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Érdekes jelenség figyelhető meg a lakásbiztosításoknál
4 perce
-
Vészjósló üzenetet küldött a Kreml a Fehér Háznak
28 perce
-
Nőtt a terrorveszély Szlovéniában
körülbelül 1 órája
-
Újabb gyilkos támadást hajtott végre Putyin armadája
körülbelül 1 órája
-
Nem kell harakirit elkövetniük a japánoknak, de azért még nem múlt el a veszély
körülbelül 1 órája
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
2 órája
-
Ezt a nukleáris hatalmat is megrázná a közel-keleti háború eszkalációja
2 órája
- Odavannak a magyarok a Temuért
- A kis ház a Balatonnál többé már nem nyaraló
- Kórházi klímagondok – itt a kormány listája
- A Kossuth téren fog akciózni a Pedagógusok Szakszervezete
- Gigantikus akkumulátoros energiatároló rendszert adtak át Magyarországon
- Karácsony Gergelyék a tiltás ellenére is megtartják a Budapest Pride-ot
- Jön az első Tisza-kongresszus
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő 2025. június 16. 11:58
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok 2025. május 21. 17:54
Érdekes jelenség figyelhető meg a lakásbiztosításoknál
Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



-
Még jobban megéri tagnak lenni az önkéntes egészségpénztáraknál, erről döntött az Országgyűlés
10:10
-
Újra támadnak az üdülési jogokkal csalók
10:10
-
Súlyos a talajszárazság Magyarországon
10:10
-
Ilyen termékeket vett az Auchanban? Ne egye meg!
09:09
-
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség
09:09
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
2025. június 20. 09:48
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
Újabb sokkot kaphat Putyin
2025. június 20. 08:03
-
Újabb Boeing sérült meg
2025. június 19. 18:21
-
Bánhatja, ha nem reggel váltott eurót
2025. június 19. 18:41
