1p
KKV
A fogyasztók érdekében együttműködik két hivatal. Az energiahivatal szerint a nagyfogyasztóknál érezhető a verseny, de kisebb cégeknél kevésbé aktívak a szolgáltatók.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) egyik kiemelt feladata a piaci verseny élénkítése. Ez kedvező a fogyasztóknak, mivel csökkennek az árak - áll a közleményükben. A villamosenergiáról-, és a földgázellátásról szóló törvények értelmében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal versenypiaci elemzést végez és a rendelkezésre álló eszközökkel erősíti a nem lakossági fogyasztókért folytatott versenyt.

A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági hatékonyságot kikényszerítő piaci verseny szabadságának és tisztaságának védelme érdekében szankcionálja a versenyellenes magatartásokat, illetve felügyeli a szabályok betartását.

Dorkota Lajos és Juhász Miklós

Segítenék a kkv-kat

Dorkota Lajos a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke a találkozón elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, míg a nagyfogyasztók esetében igen intenzív a verseny, addig a kisebb fogyasztóknál ez kevésbé jellemző. Éppen ezért nagyon fontos a MEKH piacszabályozó munkája. „A nemzetgazdaságilag meghatározó szereppel bíró kis- és középvállalkozások érdekeit képviselve kiemelten fontos, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a rendelkezésére álló eszközökkel ösztönözze a versenyt, illetve megvédje a fogyasztókat a kiszolgáltatott helyzettől”–hangoztatta az elnök.

Juhász Miklós a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a találkozón hangsúlyozta, hogy a versenyhatóság – a szabályozó hatóság hatáskörének, így többek között a jelentős piaci erejű szolgáltatókra vonatkozó szabályok érvényesítésére vonatkozó hatáskör tiszteletben tartása mellett – fellép az energiapiacokon a gazdasági erőfölénnyel való visszaélések és a versenykorlátozó megállapodások gyanúja esetén. A versenyhatóság feladatait a szabályozó hatósággal való szoros együttműködésben tudja hatékonyan ellátni.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Gazdasági Versenyhivatal együttműködésének részleteit – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően  - a hatóságok közötti megállapodás rendezi. A találkozón a két hatóság elnöke célul tűzte ki a 2005-ben megkötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatát a szektort érintő ágazati felügyeleti, illetve versenyhatósági feladatokban történő együttműködés hatékonyságának növelése érdekében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG