V. Németh Zsolt hangsúlyozta: számításaik szerint 250 milliárd forint az a vidékfejlesztési forrás, melynek tudatában a kormányzat és a szaktárca megfogalmazhatja az új prioritásokat, a családi gazdaságok, a kis- és közepes vállalkozások támogatását.
Magyarázata szerint e szektor azért élvezhet előnyt a jövő évben megjelenő pályázatok tekintetében, mert a munkahelyteremtő potenciáljuk négyszerese a nagyüzemi gazdaságnak, s a nekik juttatott források a termelő céljaik segítésén túl a tágabb környezet érdekét, egy faluközösség, vagy egy kistérség fejlődését is szolgálják.
"Az élelmiszer egy különleges termék, annak előállítása során a gazdának többletfeladatai is vannak. A mezőgazdasági termelés mellett fontos, hogy megőrizze vizeinket, vízbázisainkat, az élővilág sokszínűségét, a természeti környezetet. Úgy ítéljük meg, hogy a tömegtermelő nagyüzemi mezőgazdaság ezeket a célokat maradéktalanul nem teljesíti" - fogalmazott V. Németh Zsolt.
Hozzátette: éppen ezért kívánják támogatni a termékek helybeni feldolgozását, a termelők beszerzési, tárolási, értékesítési szövetkezéseit. Így ugyanis amellett, hogy az értékesítés haszna helyben csapódik le, segítséget nyújtanak a vidék megtartásához, a környezet megóvásához is. Az államtitkár szerint az egymillió munkahely, amelyek létrehozását a kormány célul tűzte ki a következő tíz évben, jelentős részben az agráriumhoz kapcsolódva születhet meg.
MTI