1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport ellen kifizetetlen számlái miatt - néhány millió forintról van "csak" szó, de a két cég között nagyon elmérgesedett a viszony
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport ellen kifizetetlen számlái miatt - mondta el Veres István, a konzorcium szóvivője az MTI-nek pénteken.

A reptér üzemeltetője és a taxis konzorcium közötti szerződés szerint a Zóna két éve végez szolgáltatást a BA-nak. A benyújtott számlákat a BA nem kifogásolta meg, a szolgáltatást a Zóna elvégezte, ám a határidőig a reptér üzemeltetője nem fizette ki azokat - mondta. Hozzátette, hogy néhány millió forintról van szó és az ügyben a Zóna többször is megkereste a BA-t, ám ennek nem lett eredménye, ezért kezdeményezte a cég felszámolását a Fővárosi Bíróságon.

Ezt a szerződést a Budapest Airport nem bontotta fel a Zónával - hangsúlyozta Veres István. A szerződés szerint azokat az utasokat, akik a reptér őrzött parkolóiban hagyták autóikat a Zóna szállította a terminálra.

Nem is olcsó a pesti taxi? 
A két cég viszonya nem mondható jónak: a BA október 7-én közölte, hogy felmondta az eddigi megállapodást a Zónával és új tendert írt ki a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra, s több, a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg részvételre a tenderben.

A BA 2006-ban írta ki azt a tendert a szolgáltatásra, amelyet a Zóna-Service Konzorcium nyert. A BA négy plusz egy évre kötött kizárólagos szerződést a reptéri utasfelvételre az Euro Taxi Bt., az Airport Security Kft., az UTAX Bt., a NEXT AUTO Kft., az Office Service Concept Kft., a  Petrányi-Auto Kft. és Szakál József egyéni vállalkozó által létrehozott konzorciummal.

A Zóna Taxi résztulajdonosa a rendőrségen is megtámadta a Budapest Airport taxitenderét. Szerinte a reptérüzemeltető jogtalanul járt el, amikor előzetes tárgyalásokat folytatott más fuvarszervezőkkel. A cég szerint azonban az egyeztetés a tenderek velejárója, és el is várható egy ekkora megbízás esetén.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG