A társaság hétfői közleménye szerint az ÁAK a Fővárosi Törvényszék Cégbíróság november 7-i bejegyzése alapján visszamenőleges hatállyal november 1-jétől folytatja tevékenységét az új néven, és továbbra is országszerte 20 ügyfélszolgálati irodában várja ügyfeleit. A társaság feladata a díjszedési rendszerek, mint a használatarányos e-matricás rendszer és a megtett úttal arányos Elektronikus Útdíjszedési Rendszer fejlesztése, működtetése, a díjak beszedése és azokkal való elszámolás. Emellett az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben a díjellenőrzés-támogatás és az egyetemes útdíjszolgáltatói feladatok, valamint az e-matricás rendszerben a díjellenőrzés és a pótdíjazási tevékenység ellátása is hozzá tartozik.
Szeptember elején határozott a kormány arról, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez kerül november 1-jével az ÁAK közútkezelői tevékenysége, az erről szóló törvénymódosítást október közepén fogadta el az Országgyűlés. A közútkezelő átvette a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetői és fenntartási tevékenységét, ingyenes üzletág-átadás keretében. A Magyar Közúthoz kerültek az ehhez szükséges eszközök, a vagyon és a munkavállalók is.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábban azt közölte: az MK nonprofit jellegéből adódóan, az ÁAK-tól átkerülő tevékenységekkel kapcsolatos bevételekre irányadó eltérő adózási jogszabályok alapján évi 250 millió forintos megtakarítás valósulhat meg. A két szervezet üzemmérnökségeinek ésszerűsítése, a duplikációk megszüntetése évente nagyságrendileg 500 millió forintos kiadáscsökkenést jelent.
A közútkezelői tevékenységek racionalizálása és a szervezet-optimalizálás a számítások szerint évente 1-3 milliárd forintos megtakarítást hoz. A tervezett autópálya-mérnökségek - M4 Szolnok, M85, M86 - beruházásainak elhagyása közvetlenül négymilliárd forinttal mérsékli a központi költségvetés terheit.