1p
KKV
2003 óta a Budapest-Köln és Budapest-Stuttgart járatok egyaránt eredményesen működnek, kihasználtságuk összességében 80, 2011 nyarán 90 százalékos volt
8 éve van jelen Budapesten a Germanwings. 2003 óta a Budapest-Köln és Budapest-Stuttgart járatok egyaránt eredményesen működnek, kihasználtságuk összességében 80, 2011 nyarán 90 százalékos volt.

A légitársaság 2011-ben számos termék innovációt vezetett be, például a "legjobb ülés" kategóriát tágasabb lábtérrel. Heinz Joachim Schöttes kommunikációs igazgató az idei adatokat elemezve azt mondta: a foglalások száma jól alakult, 2010-hez képest, néhány százalékos növekedéssel elérik a 230 ezer utast a két vonalon. Ez is az oka annak, hogy a Budapest-Köln járatok száma már heti 3-ra nőtt. A jegyek 82 százalékát adják el interneten.

A kommunikációs vezető újságírói kérdésre azt mondta, a Balaton mellé azért nem indítanak egyelőre járatokat, mert nem lenne megfelelő kihasználtsága. A társaság profiljába tartozik a kelet-európai célpontok lefedése, működtetnek járatokat Szarajevóba, Pristinába, Bukarestbe. Emellett, a közeli jövő tervei között szerepel, hogy gépeket indítanak Észak-Afrikába.



A Germanwings 70 európai állomásra kínál járatokat 5 német nagyvárosból, Berlin/Schönfeldből, Dortmundból, Hannoverből, Kölnből és Stuttgartból. A társaság fiatal flottája 30 darab A319-es gépből és Budapestről naponta közlekedik. Célcsoportjuk elsősorban az üzleti utasok (42 százalék) és a családtagjaikat, barátaikat felkereső városlátogatók. 

Privátbankár - Acsai N. Ferenc

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG