Bemutatkozott a japán Takata-cégcsoport pénteken Miskolcon. Az autóipari biztonsági berendezéseket, köztük légzsákokat gyártó cég ezer új munkahelyet teremt a városban, ez az elmúlt öt év legnagyobb zöldmezős beruházása a borsodi megyeszékhelyen.
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az eseményen úgy fogalmazott: Miskolc egy "nagy beruházási boommal" folytatja az ipar fejlesztését, amellyel kilép abból a 25 évből, amelyben leállt a város fejlesztési periódusa. "A borsodi megyeszékhely történelme fordulóponthoz érkezett" - jelentette ki.
A városvezető kitért arra is, hogy a beruházás a kis- és középvállalkozókból álló beszállítói hátteret is szükségessé teszi, így még több embernek ad majd munkalehetőséget.
Együttműködés az egyetemmel
Kersten Bachmann, a Takata légzsáküzletágának térségi igazgatója hangsúlyozta, hogy véleményük szerint az autóipari biztonsági rendszerek piaca a következő években is fejlődik majd, a biztonság ugyanis nagyon fontos a közlekedésben. Bár a járművek biztonsági berendezései, felszereltsége évek óta jelentősen javul, Európa útjain évente mintegy 30 ezren vesztik életüket, ezért fontos a biztonsági berendezések folyamatos fejlesztése - tette hozzá.
Közölte, a magasan képzett munkaerő miatt választották Magyarországot, a miskolci helyszínt pedig azzal magyarázta, hogy a város egyetemével hosszú távú együttműködést akarnak kialakítani.
Kokas Tamás, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal képviselője arról szólt, hogy a Takata világméretben működő, elsősorban autóipari beszállítással foglalkozó multinacionális cég. A cég 20 országban üzemeltet különböző gyártórészlegeket, Magyarországon eddig nem volt jelen. A világon összesen 55 gyára van, ahol alkalmazottainak száma meghaladja a 36 ezer főt. A Takata múlt pénteken a Parlamentben jelentette be, hogy gyárat épít Miskolcon.
A bejelentéskor közölt adatok szerint a tokiói székhelyű multinacionális cég saját tőkéje 41,86 milliárd jen, a 2013. március 31-én zárult pénzügyi évében a konszolidáltan számított értékesítései világméretekben 415,52 milliárd jenre rúgtak. (1 japán jen 2,211 forint, 1 amerikai dollár 100 jen.) A Takata Európai központja Németországban, Frankfurt mellett van. A cég partnerei között van az Audi, a BMW és a Daimler is.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Új képviselője lett a Fidesznek
27 perce
-
Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
körülbelül 1 órája
-
Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
2 órája
-
Trump megtrollkodta Vlagyimir Putyint, de Kanadát is
2 órája
-
Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
3 órája
-
Fájdalmas lehet az infláció letörése az Egyesült Államokban
3 órája
-
A spanyol kormány már szabályozná a Mesterséges Intelligenciát
3 órája
- Több mint kétszáz helyszínen tüntetnek a szakszervezetek Németországban
- Pintér Sándor egykori III/II-es volt államtitkára végleges lépésre szánte el magát
- Erősödött a forint a hétvégén, a dollár és az euró is olcsóbb lett
- Hegedűs Zsolt: nem különböztetik meg hátrányosan többet a túlsúlyos betegeket
- Megszűnt a magyar állami kezesség a Duna Aszfalt afrikai projektjében
- Több mint 4 milliárd forint közpénzt szerzett vissza az egészségügyi miniszter
- Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Még a kőolaj ára is mérséklődött.
Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
A forint nagy lélegzetvétel mellett készül az újabb MNB-ülésre.
-
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55 -
Táskák és sálak húzták vissza a nyereségbe a Burberryt2026. szeptember 19. 17:48 -
Picasso-festményt is loptak a 160 millió ausztrál dollárért kínált szuperjachtról2026. szeptember 18. 10:02
További hírek >
-
Sok a pályaelhagyó Magyarországon, az oka a pénz
16:59
-
A Mol és Ukrajna közeledik egymáshoz
15:03
-
Nyáron átlépte az európai repülőjáratok száma a 2 milliót
14:04
-
Halálugrásra készül egy szoftvergyártó, hatalmas mennyiségű bóvlikötvényt bocsátanak ki
13:18
-
Húsz hónap börtönbüntetést kapott korrupció miatt egy volt államtitkár
12:22
-
Egyre hosszabb utakra viszik a MOL Limo autóit
16:28
-
A bőségtől a csendig – találkozás az Epicurean étterem két meghatározó alakjával
12:25
-
Stájerország legfrissebb incentive ajánlatai Budapesten
10:04
-
Így telt a nyár Budapest felett
09:48
-
Leáll a budavári palota újjáépítése, új közbeszerzést írnak ki
09:04
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
2026. szeptember 21. 08:28
-
A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
2026. szeptember 21. 14:50
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
Szekeres Pál ma is lette az esküt. 


