2p
KKV
A jelenleg működő három kaszinó mellett az új koncessziós szerződések alapján még négy nyithat meg az idén.

Lemondott az elnök, megszűnhet a szövetség

A kaszinó koncessziók miatt távozhatott a posztjáról a Szerencsejáték Szövetség elnöke. Schreiber István azután döntött így, miután kiderült, hogy az NGM a Budapest környéki kaszinókoncessziót az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casinónak, kettőt pedig a Szima Gáborhoz köthető Aranybónusz 2000 Kft.-nek adja. Schreiber István lemondása után várhatóan a szövetség is megszűnik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a múlt héten közölte, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt budapesti, illetve Pest megyei, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.

A törvény alapján maximum 11 kaszinó-koncesszió adható ki, öt Budapesten és Pest megyében, három Nyugat-Magyarországon és ugyancsak három Kelet-Magyarországon.

Az NGM írásos válasza szerint jelenleg három kaszinó működik az országban, kettő Budapesten és egy Sopronban.

A fővárosiak (a Belvárosi, más néven Tropicana Casino, valamint a Las Vegas Casino) 2014. december 31-éig szóló engedélyek alapján üzemelnek. Ezzel összhangban a megkötött új szerződések úgy rendelkeznek, hogy a koncessziós időszak két budapesti egység esetén ez év szeptember 1-jén indul, míg a másik három fővárosi játékkaszinó esetén 2015. január 1-jén - közölte a tárca. Így 2015-től működik majd öt kaszinó Budapesten, illetve Pest megyében.

Végre lesz hol kockázni

Nyugat-Magyarországon jelenleg két hely foglalt, működik a Casino Sopron, és érvényes koncessziós szerződése van az Eurovegas Hungary-nek, bár kaszinója még nem üzemel. Ebben a régióban tehát pillanatnyilag egy szabad koncessziós hely van még - ismertette az NGM.

Kelet-Magyarországon jelenleg egy kaszinó sem működik. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely - áll az NGM válaszában.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG