3p
KKV
860 millió forintot kínáltak a húskombinát eszközeiért, a hitelezőkre már nincsen pénz.

Megvenné a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát eszközeit a helyi önkormányzat. Az egyik legrégebbi hazai élelmiszeripari társaság teljes vagyonportfóliójáért 860 millió forintot kínált a város - írta a Népszabadság.

A lap forrásai szerint akár két hét múlva megtörténhet az adásvétel.

A Népszabadság szerint a vásárlást abból az 1,8 milliárd forintból finanszírozná a város, amit év elején a kormánytól kapott munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra. A város fideszes polgármestere akkor úgy nyilatkozott, hogy "A forrásból a húsipart szervezzük újjá, és nem a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát nevű vállalatot". Görgényi Ernő szerint az újjászervezett vállalat két-három éven belül tehető nyereségessé. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pedig arról beszélt januárban, hogy a kormány fontos feladatot teljesített, forrást biztosított a stratégiailag kiemelt gyulai húsipar részére a munkahelyek megőrzéséért és a működtetés fenntartásáért. Mint mondta: a gyulai húskombinát és húsipar jövője most már az önkormányzat kezében van, sikere a város és a kormány által decemberben létrehozott új felszámoló szervezet, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. együttműködésén múlik. A nagy múltú gyulai húsipari cégre az államnak jelentős befolyása lesz a jövőben az önkormányzaton keresztül - hangsúlyozta Budai.

A cég adósságállománya 3-3,5 milliárd forint, vagyis az eszközök eladásából nem futná a hitelezők kifizetésére.

A lapnak a felszámolót nem sikerült elérnie, az önkormányzat pedig csak annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyekről nem adnak felvilágosítást.

Kidobott pénz?

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója nemrégiben az ATV Egyenes beszéd című műsorában is beszélt a Gyulai Húskombinátról. Azt mondta, soha nem volt a Gyulai Húskombinát megmentése ellen. Úgy vélekedett azonban, hogy először a feketegazdaság méretét kellene csökkenteni, és utána konszolidálni az ágazatot, most ugyanis olyan mértékű a feketegazdaság, hogy minden betett forint kidobott pénz.

Nem egyedi eset

Nemcsak Gyulán próbálkozott az önkormányzat a veszteséges húsipari cég megmentésével. Kaposváron a közgyűlés úgy döntött, hogy kétmilliárd forintért tulajdonrészt vásárol a Kométa 99 Zrt.-ben, miután a Kométa csőd közeli állapotba került.

December végén pedig azt jelentették be, hogy a pápai önkormányzat ötven százalék fölé emeli korábbi 8 százalékos tulajdoni hányadát a Pápai Hús 1913 Kft.-ben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG