Az adóváltozások után sztrájkhangulat a Hankooknál
A dolgozók akár sztrájkolni is hajlandóak a Hankook rácalmási gyárában. Az adóváltozások miatt 8%-os emeléssel érnék be, a cég viszont csak 6%-ot adni, ami amúgy az OÉT-megállapodás maximuma
Sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, mivel a szerdai - második - bértárgyaláson sem jutottak egyelőre egyezségre az érdekvédők a munkaadóval; március 9-én újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, s ha akkor sem sikerül megállapodniuk, "akár másnap leállhat a munka" - közölte az MTI-vel a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) szerdán.
A gumigyártó cég 1.800 dolgozójából több mint 1.700-at érint hátrányosan az új adótörvény, "ezért nem százalékokról, hanem konkrét számokról folyik a vita", speciális helyzetben kell megállapodni - olvasható a közleményben.
Az abban leírtak szerint "az eddigi sikertelen tárgyalások miatt sztrájkhangulat uralkodik" a gyárban, s a sztrájkbizottság megalakítását követően megkezdődött egy esetleges munkabeszüntetés előkészítése. A törvény értelmében a felek hét napon belül újra kötelesek tárgyalni, s ez idő alatt egy alkalommal, a két órás időszakot meg nem haladóan, élhetnek a figyelmeztető sztrájk lehetőségével is. A dolgozók többsége jelezte csatlakozási szándékát a sztrájkhoz a közlemény szerint.
Kiss Béla, a VDSZ alelnöke, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek elmondta: az érdekvédők 8 százalékos bértömegnek megfelelő béremelést, vagy más struktúrában egységes fix összegű béremelést tartanának elfogadhatónak az adótörvények miatt a kiskeresetűek keresetcsökkenésének kompenzálására. A munkáltató ezzel szemben 6 százalékos béremelésre tett javaslatot.
Szerdán másodszor ültek tárgyalóasztalhoz az érdekképviseletek és a munkáltató képviselői. A Hankook Tire Magyarország Kft. ez alkalommal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által ajánlott legmagasabb, 6 százalékos béremelésre tett javaslatot - mondta el az MTI érdeklődésére a rácalmási gyár kommunikációs menedzsere. A tárgyalások folytatódnak, de a döntéshez hosszabb idő kell. A Hankooknál egyébként eddig minden évben volt béremelés - tette hozzá Roy Katalin.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.