1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló 8.000 milliárd forint uniós forrásból 2010 első félévéig 4.200-4.300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel
Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül 8.000 milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4.200-4.300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel, ugyanakkor csak 1.300 milliárd forint kifizetés történt - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke csütörtökön Budapesten.

Petykó Zoltán a Nemzetközi Projektmenedzsment Nap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kifejtette: ennek megfelelően körülbelül 6.700 milliárd forintnyi pályázat lesz folyamatban a következő három évben, amelyet meg kell valósítani, ebben pedig a projektmenedzsmentnek óriási feladatai lesznek.
Hangsúlyozta: 2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség minél több pályázati kiírást szeretne megjelentetni, majd 2013-ig fokozatosan csökkenne a pályázatok száma.

Az NFÜ elnöke elmondta: a lekötött forrásokhoz hozzá kell számítani azokat a derogációs kötelezettségeket, valamint folyamatban lévő kétfordulós pályázatokat, amelyeket a már elindított és támogatási szerződéssel megkötött pályázatok befejezése érdekében meg kell valósítani, ezek összértéke 1.900 milliárd forint.

Kifejtette: a kormány nyáron mintegy 740 kiemelt pályázatot vizsgált át, és arra jutott, hogy ezek nagy részét tovább kell vinni, be kell fejezni előrehaladottságuk miatt, a pályázatok jelentős részét pedig átalakítják.

Mindez figyelembe véve mostantól összesen 2.000 milliárd forint új fejlesztési forrás áll Magyarország rendelkezésére - mondta Petykó Zoltán. Hozzáfűzte ugyanakkor: ezek nem teljesen szabadon felhasználhatóak, a derogációk kifutásával sok - hulladékgazdálkodással, ivóvízzel, szennyvízzel kapcsolatos - európai uniós elvárást kell teljesíteni.

Petykó Zoltán beszélt arról is, hogy intenzív tervezés folyik az új Széchenyi tervre való átállásról, amelynek fő irányait jövő januárban jelentik be, majd ezt kell akciótervekkel megtölteni.

A sajtótájékoztatón átadták a Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter védnökségével meghirdetett "Év Projektmenedzsere" díjat is, amelyet Tuscher Béla Péter, a Magyar Nemzeti Bank projektvezetője nyert el.
A díjbizottság az úgynevezett Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, amelynek tagjai a Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége, a HTE Projektmenedzsment Szakosztály, a Projekt Menedzsment Mesterség Kitűnőségéért Alapítvány, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség, és a PMI Budapest.

Cserna József, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke elmondta: céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségére, és a kiemelkedő projektek eredményeire.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG