A Gazdasági Versenyhivatal a közösségi médián megjelenő kommunikációs tartalmakat is vizsgálni fogja, mivel a fogyasztó sokszor nem tudja eldönteni az itt megjelenő tartalomról, hogy az fizetett reklám, vagy csak például egy közéleti szereplő megosztása egy termékről, illetve szolgáltatásról - mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke az M1-en. Hozzátette, versenyjogi szempontból is tisztázni kell a helyzetet.
A kicsikkel van a legtöbb baj
Juhász Miklós szerint a versenytudatosság a nagyobb cégeknél többé-kevésbé rendben van, a kkv-knál azonban súlyos problémák vannak. Példaként említette, hogy a kartellügyek túlnyomó többségében a kkv-k érintettek. A vállalkozások nem feltétlenül rossz szándékból követtek el jogsértés, hanem azért, mert nem voltak tisztában azzal, hogy amit tesznek, szabálytalan - vélte a hivatal elnöke.