Az Index információi szerint a baszk CAF ajánlatát találta a legjobbnak a BKK a fővárosi villamostender lezárásakor. A cég 27 milliárdos ajánlata jobb volt a Siemensénél. A másik három versenybe szálló gyártót, a lengyel PESA-t, a cseh Skodát és a svájci Stadlert különböző okok miatt kizárták. Ha minden jól megy, akkor egy hónap múlva aláírhatják a szerződést, a villamosok pedig 2015-ben érkezhetnek meg.
A BKK és a fővárosi önkormányzat 35 milliárdot fordíthat uniós keretből az 1-es és 3-as vonalakra szánt új villamosokra. A baszk CAF 27 milliárd forintért 25 darab rövidebb (34 méteres) és a 12 darab hosszabb (56 méteres) alacsonypadlós, hosszában átjárható villamost adna ezért cserébe.
Az Index szerint szinte biztosra vehető, hogy az eredményt a vesztesek megtámadják a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Ezzel együtt a lap úgy tudja, hogy egy hónap múlva már szerződéskötésre számítanak az érintettek. A villamosoknak 2015 végéig meg kell érkezniük, akkor zárul le az uniós ciklus, amíg a támogatás felhasználható. A gyártásra így elég szűk lesz a határidő.
Korábban a CAF nyerte a debreceni villamostendert is. Az Urbos3 típusú szerelvényekből három már meg is érkezett a városba, jelenleg próbafutáson vannak. Az új villamosokat a DKV már jövő év elején forgalomba állítaná, azaz néhány hónap múlva már utasokat szállíthatnak.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elszabadul az erőszak? Aggasztó hírt tettek közzé Charlie Kirk lelövése után
30 perce
-
Nagy lépést tett az ENSZ Izrael ügyében: Magyarország megint kilógott a sorból
körülbelül 1 órája
-
A nagy drónhadművelet, avagy miért huzigálja Putyin a NATO bajszát?
körülbelül 1 órája
-
Újabb támadás érte Ukrajnát az éj leple alatt
2 órája
-
Felemás hírt kapott Magyarország szomszédja
2 órája
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
3 órája
-
Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
4 órája
- Pogátsa Zoltán: Hideg polgárháború lesz a választások után Magyarországon
- Többezer lakásos építési projekteket szedtek elő a fiókból
- 30 ezer forintos utalvány: itt van, mire lehet elkölteni
- Elfogták Charlie Kirk feltételezett merénylőjét, Trump halálbüntetést követel
- Nem fog hinni a szemének szombaton a benzinkúton
- A lengyelek helyett is bosszút álltak az ukránok
- Újabb bejelentést tett a lengyel kormányfő az orosz dróntámadásról
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
Elszabadul az erőszak? Aggasztó hírt tettek közzé Charlie Kirk lelövése után
Megszaporodtak a hamis bejelentések az egyetemeken Amerikában.
Nagy lépést tett az ENSZ Izrael ügyében: Magyarország megint kilógott a sorból
Megszavazták az ENSZ nyilatkozatát a magyar tiltakozás ellenére is.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Ön fizetne 1,5 millió forintot azért, hogy itt lakjon?
11:38
-
Nem hozott örömhírt az éjszaka Magyarország szomszédjának
10:17
-
Nemcsak a miniszterelnök bukott: itt egy újabb pofon Európa egyik legerősebb gazdaságának
09:27
-
Fordulóponthoz érkezett a magyar szállítmányozás
05:33
-
Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa
17:21
-
Jonatán a világ legjobb Laser-versenyzői között
09:01
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
-
Változásokkal indul az őszi szezon az Egri Termálfürdőben
11:05
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Új Sinsay üzlet nyílik az Agria Parkban
16:42
-
Már napok óta nem lehet tudni, hogy mi a sorsa a Kepes Központ értékes műtárgyának
15:06
-
Magyarországnak szakítania kell az orosz gázzal és atomenergiával az amerikai energiaügyi miniszter szerint
13:46
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Megint lángol az orosz olaj, megérkezett Ukrajna válasza
2025. szeptember 12. 13:16
-
Nagy bejelentést tett Donald Trump Charlie Kirk feltételezett gyilkosáról
2025. szeptember 12. 15:23
-
Még mindig nincs meg az összes orosz drón Lengyelországban, Trumpnak is odaszólt a külügyminiszter
2025. szeptember 12. 12:19
-
Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
2025. szeptember 13. 08:14
-
Szembement Donald Tusk Donald Trumppal az orosz dróntámadás ügyében
2025. szeptember 12. 13:39
