MTI Fotó: Ujvári Sándor |
Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az elmúlt másfél év alatt több mint 56 ezer ügyfél regisztrálta magát a rendszerbe, és több mint 17 millió bejelentés érkezett. A hatóság az úti ellenőrzésekkel és a telephely-vizsgálatokkal együtt közel 100 ezer ellenőrzést végzett.
Önkéntes befizetésből, illetve lefoglalásból 2016 első fél évében közel nyolcmilliárd forint folyt be az államkasszába, az elmúlt évben ez a szám szintén meghaladta a nyolc milliárd forintot. Megjegyezte: az ekáer, valamint az online pénztárgép bevezetése tavaly közel négyszáz milliárd forintot eredményezett a költségvetésben.
Szigorítják a rendszert
A jövő hónaptól bővül az ekáer bejelentési kötelezettséggel érintettek köre. Míg most csak annak kell bejelentenie a fuvart, akik 3,5 tonnát meghaladó össztömegű útdíjköteles járművel szállít árut, addig augusztustól már bármilyen járműre, így a haszongépjárművekre is kiterjed a kötelezettség, ha a 3,5 tonna össztömeget eléri.
Szintén augusztus 1-jétől a fuvarozó felelőssége lesz a hatósági zár sértetlen megőrzése is. A szabályszegést magánszemély esetén minimum kétszázezer, maximum ötszázezer forint, vállalkozók esetén pedig ötszázezer és egymillió forint közötti bírsággal sújthatja a hatóság.
A járművet a kiszabott bírság megfizetéséig ezentúl vissza is tarthatják az ellenőrök, ha a megbüntetett fuvarozó nem rendelkezik magyar adóazonosító számmal és székhelye, lakóhelye, szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van, illetve nem vállaltak - banki vagy belföldi gazdálkodó szervezet részéről - garanciát a bírság megfizetésére. A jármű visszatartása alól csak a romlandó árut és élő állatot szállító fuvareszközök mentesülnek.