Tegnap zárult le a tranzakció, amiben a magyar állam felvásárolta a Fővárosi Önkormányzat részesedését a Főgáz Zrt.-ben - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI érdeklődésére.
A hivatalos indoklás szerint a tranzakció illeszkedik a kormány rezsicsökkentési politikájához, illetve erősíti az energiaellátás biztonságát. Az eladás alapja az a kormányhatározat volt, amely október 10-i határidővel hívta fel az érintetteket az 50 százalékos társasági részesedés, valamint egy "A" és egy "B" sorozatú részvény megvásárlására.
A piszkos anyagiak...
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem áll valami fényesen, Tarlós István még a lemondását is emlegette, ha nem kapnak kormányzati segítséget. Kérdés, hogy a felvásárlás ennek volt már az első lépése, illetve hogy mennyi pénzt kaphatott Budapest. Bár pontos adatunk nincsen az összegről, a tavalyi évben 1,186 milliárdos (forrás: partnercontrol.hu) adózott eredményt záró Főgáz Zrt. nem lehetett olcsó.
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




