1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
A bezenyei kaszinóváros várhatóan 10 ezer új munkahelyet és az első négy évben 695 millió euró adóbevételt jelent majd a gazdaságnak
Két év csendet követően, napokon belül elindul a kaszinóváros építése Bezenyén. A csütörtökön megjelenő Figyelő értesülése szerint a komplexum első ütemére sikerült finanszírozást találnia a befektetőnek.

A szlovák–osztrák–magyar hármas határtól mindössze néhány kilométerre lévő Bezenye szélén több mint tíz éve folyik egy bő 300 hektáros szórakoztató park előkészítése, igaz, eddig látható eredmény nélkül.

Az elmúlt két év eseménytelen időszaka után most elindul a tíz év alatt összesen 5 milliárd eurós, mai árfolyamon 1340 milliárd forintos beruházási értékű projekt kivitelezésének látványosabb része. A tereprendezés megkezdődött, illetve egy vasúti átjárót már át is alakítottak a teherautók számára. Az alapkőletétel napokon belül várható, az építkezés pedig augusztus közepe táján veheti kezdetét. Már keresik a szállást a több száz munkásnak és a projektmenedzsereknek, s a pár kilométerre lévő Mosonmagyaróváron elkezdődött egy lakópark építésének előkészítése, azok számára, akik tartósabban dolgoznak majd Bezenyén.
 
Bár a 83 méter magasra tervezett, Las Vegast idéző Hard Rock hotel aligha nyeri majd el minden polgár tetszését, az efféle komplexumoknak ideális Bezenye elhelyezkedése. A település legfeljebb félórányi autózásra van Bécstől, a schwechati és a pozsonyi reptértől, valamint Győrtől, a szlovák főváros centrumából még rövidebb idő alatt elérhető, s Budapestről is csak másfél óra az út, miközben a telekvásárlás, az építkezés, és a máshol különösen drága üzemeltetés a nyugati árak töredékéből megoldható. Nem mellesleg, az állam az üzemeltetés első négy évében összesen 695 millió euró adóbevételre számíthat. Emellett koncessziós díjból kaszinónként évi 1 milliárd forint folyhat be, noha európai összehasonlításban kedvező mértékű teher sújtja majd az EuroVegast.

Nem elhanyagolhatóak az egyéb adóbevételek és a várt több százezer vendégnek a turizmusra gyakorolt hatása sem. További előnyként vehető számításba a foglalkoztatottság növekedése. Bár Nyugat-Magyarországon nem akut probléma a munkanélküliség, így is számottevő, hogy az első hat évben az építéssel és az üzemeltetéssel együtt összesen 10 ezer munkahely létesül, az üzemeltetés ezt követően pedig az eredeti tervek szerint tartósan 7700 embernek ad majd munkát, már amennyiben a komplexum összes tervezett fázisa megvalósul.

A szerencsejáték-ipar sem tudta kivonni magát a krízis hatásai alól, korábban kérdésessé vált az új projektek megtérülése. A bezenyei földek osztrák tulajdonosának, az Asamer Groupnak ennek ellenére sikerült nemcsak megnyernie, hanem meg is tartania üzemeltetőnek a neves Hard Rock láncot. A jelek szerint a két befektető okosan taktikázott, addig nem is erőltette a finanszírozási tárgyalásokat, amíg a sukorói tervek, illetve a TriGranit-csoport Pozsony melletti kaszinóvárosra irányuló elképzelései végleg az asztalfiók mélyére nem kerültek.

A tetemes beruházási értéket Bezenyén sem egyszerre öntik betonba: az összesen 335 hektárból először csupán 16 hektáron, 265 millió eurós (bő 70 milliárd forintos) beruházással egy első kategóriás kaszinót, 4 ezer férőhelyes rendezvényközpontot, parkolóházat és éttermeket (beleértve a Hard Rock Cafét) építenek. Ezeket tizenhárom hónap alatt húznák fel. Mindehhez 24 szintes, 316 szobás, gyógyfürdő-részleggel kiegészülő hotel is kapcsolódna, amit két év alatt építenének fel.
 

Figyelő

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG