2p
KKV
Milliárdokkal olcsóbban hozott volna villamosokat Budapestre a Skoda csoport. A közbeszerzésen mégis a spanyol CAF nyert. A Skoda nem nyugszik bele.

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését, mert álláspontja szerint mind az európai uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság joggyakorlatával ellentétes, ahogyan érvénytelenné nyilvánították a Skoda pályázatát.

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tavaly nyáron indított közbeszerzési eljárást alacsonypadlós villamosok beszerzésére; a tenderre négy értékelhető ajánlat érkezett: a Ganz-Skoda, a spanyol CAF, a német Siemens és a svájci Stadler adott be dokumentumokat. A BKK idén március elején azt közölte: a társaság lezárhatja a tavaly nyáron indított villamostendert, a járműveket a spanyol CAF szállíthatja Budapestre. A BKK akkor azt is közölte: a Közbeszerzési Döntőbizottság megerősítette álláspontjukat, miszerint a Skoda ajánlata érvénytelen.

A Skoda ezt azonban vitatja, és keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a bírálat során folyamatosan azt tapasztalták, hogy a BKK ajánlatukat "különböző és egymástól eltérő indokokkal újra és újra kizárni igyekezett, végül az eljárást lezáró döntésével érvénytelenné is nyilvánította azt". A Skoda szerint a döntés sérti a támogatást biztosító uniós jogot és gyakorlatot. Mivel a Skoda szerelvényenként nagyjából száz millió, összesen mintegy négy milliárd forinttal olcsóbban tudja szállítani - a minden technikai és egyéb paraméterében a kiírásnak megfelelő - villamosokat, a döntés ellentmond a magyar és uniós források ésszerű felhasználásának is - vélekedik a cég.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG