Kádár József elmondta, hogy a 142 millió forint összegű beruházáshoz mintegy 99 millió forint összegű pályázati támogatást kaptak. A létesítmény 758 négyzetméter alapterületű lesz és május végére készül el. A kétszintes szerelőcsarnokban hét új dolgozót foglalkoztatnak majd a Mátészalkával szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.
A Kádár Sped Kft. 2007-ben alakult családi vállalkozásként, fő tevékenysége a nemzetközi áruszállítás és szállítmányozás, két nagy céggel, illetve öt-hat kisebbel állnak szerződéses kapcsolatban. Teherautóiknak a száma tizenkettő, a társaság 22 embernek ad munkát a szatmári térségben, ahol az egyik legnagyobb, 20 százalék közüli a munkanélküliségi mutató.
A cég kamionjai javítását, szervizelését most Budapesten végezteti, amely jelentős költséggel jár, így az új, saját szerelőcsarnok létrehozásával jelentős összeget takaríthat majd meg.
A kft. 2011-ben 492 millió forint árbevételt ért el szállítási tevékenységéből. A következő évben 468 millió forint volt a bevétele, a 2013-as év mérlege most készül, de az előzetes számítások szerint hasonló árbevételt értek el, mint tavalyelőtt. A nyereségesen működő vállalkozás az idén is 470 millió forint körüli bevételre számít.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A forintárfolyam az apró részletek szerelmeseinek udvarolt
10 perce
-
A Mol zárásra lehúzta a tőzsdét
26 perce
-
A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
körülbelül 1 órája
-
Varga Mihály az euró bevezetéséről is beszélt
körülbelül 1 órája
-
Óriásit blöffölt Trump a budapesti csúccsal?
2 órája
-
Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
2 órája
-
Szijjártó Péter esélyt ad az amerikai technológiának
2 órája
- Már megint OTP-s ügyfélnek a legjobb lenni: forradalmi újdonsággal állt elő a bank
- A magyar kormány szerint is kockázat az orosz energiafüggőség
- Mégse jön össze a budapesti Trump-Putyin békecsúcs?
- Bődületes pénzeket mozgatott meg Orbán Viktor az éj leple alatt
- Így spórolna ezermilliárdokat Magyar Péter, de azt ő se tudja, mi lesz Varga Judittal
- Menti a menthetőt a kormány Dunaújvárosban
- Még nem múlt el a baj Százhalombattán
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
A forintárfolyam az apró részletek szerelmeseinek udvarolt
A forint árfolyama vegyesen alakült kedden.
A Mol zárásra lehúzta a tőzsdét
Bizonytalan piaci hangulatban mínuszban zárt a BUX.
A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
A cég stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Hajnali rajtaütést tartott az Európai Bizottság az egyik legnagyobb gyógyszeripari multinál
16:59
-
Megvan melyik ország mennyit fizetett a Trump vámok bevezetése óta
16:08
-
Szokatlan módon közös közleményt adtak ki Európa csúcsvezetői
14:49
-
Megvan Japán első női kormányfője, kemény jobbra át
13:28
-
A szerbeket sokkolhatja a százhalombattai tűz
13:05
-
Nemzetközi piacépítéssel erősít a HotelPremio Group
15:17
-
BRFK: szerdától ideiglenes forgalomkorlátozások
13:14
-
Ünnepi programsorozat a Szent István Bazilikában
13:07
-
Tornádó söpört végig Párizs környékén
13:00
-
Két ország, egy Selyemút – Azerbajdzsán és Üzbegisztán közösen mutatkozott be Budapesten
09:58
-
Hűtőben tárolta a drogot az egri terjesztő
14:20
-
Jövő májusig meghosszabbították a veszélyhelyzetet – rendkívüli jogrend lesz a választások idején is
11:17
-
Több autót is ki akart próbálni, pedig eltiltották még a vezetéstől is
09:52
-
Tűz a Mol százhalombattai finomítójában – hajnalra körülhatárolták a lángokat
08:38
-
Így lesznek nyitva a boltok a négynapos hosszú hétvégén
08:06
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?
2025. október 21. 10:55
-
Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
2025. október 21. 11:17
-
A Mol finomítójának tüze Orbán Viktor szövetségesét is megégetheti
2025. október 21. 12:04
-
Elszaladt a ló a németekkel
2025. október 21. 08:47
-
Hüledezhet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. október 21. 07:33
