2p
KKV
Bár még a Fővárosi Közgyűlésnek el kell fogadnia az erről szóló javaslatot.
Az Uber személyszállító szolgáltatás ellen demonstráló taxisok Budapesten, az Erzsébet hídon 2016. május 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott  előterjesztést megszavazzák a képviselők.

A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat szerint a kilométerdíj 280-ról 300 forintra nőne, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra.

5 éve nem emeltek

A javaslatukat azzal magyarázzák, hogy a viteldíj legfontosabb eleme a kilométerdíj, amely a rendelet 2013-as életbe lépése óta nem változott. A díjemelés javasolt mértéke 20 forint, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg.

Újból kinyírták a taxisok az Ubert

Egy hónappal ezelőtt Szlovákiából is kiűzték a fuvarmegosztót. Cikkünk a témában >>>>

A rendelet életbelépése óta az infláció átlagos mértéke meghaladta a tíz százalékot - olvasható a mellékelt előzetes hatásvizsgálatban, amely szerint az áremelés hatására mintegy 20-40 napig tartó átmeneti utazáscsökkenés prognosztizálható az ágazatban, amely ezt követően visszaáll az áremelés előtti szintre.

Aki ritkán használja, annak mindegy? Úgyis fizet

A taxisok szerint azok utasok, akik ritkán, alkalomszerűen veszik igénybe a szolgáltatást, az áremelés hatását kevésbé érzékelik és "vonakodva bár, de tudomásul veszik a tényét és szükségességét is, a mértékét valószínűleg nem vitatják, elfogadhatónak tartják".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG