2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
A magyar Selfmapping coach-startup például az ország állami inkubátor-programjában kapott helyet, így anyagilag és szakmailag is ott fejlődhetnek tovább.

A Start-Up Chile állami vállalkozáskeltető programba huszonötszörös túljelentkezés mellett került be a Selfmapping. A vállalkozáskeltető négy évvel ezelőtt indult útjára azzal a céllal, hogy megváltoztassa a chilei vállalkozói ökoszisztémát, ennek érdekében részesedés nélkül nyújt anyagi és szakmai támogatást a kiválasztott vállalkozásoknak.

A kétezer-ötszáz pályázóból százat választottak ki, a Selfmapping egyedüli magyar csapatként vesz részt a fél éves programban. A hat hónap alatt 9 millió forintnak megfelelő összegű chilei pesót kap a magyar csapat, emellett szakmai támogatást, valamint lehetőséget jövőbeli partnerekkel és befektetőkkel való találkozásra.

A Start-Up Chile célja az, hogy Chilébe vonzza azokat az induló vállalkozásokat, amelyekben lát üzleti potenciált. A program ideje alatt elsősorban a termékfejlesztésre fókuszál a magyar csapat: amellett, hogy felhasználóbarátabbá teszik, számos új funkciót is kap a jelenleg magyar és angol nyelven elérhető szoftver.

A nemzetközi környezet és a programban részt vevő vállalkozók eltérő kulturális háttere az üzletfejlesztésben segíti a magyar startup-ot. „Az ír csapattal való számtalan beszélgetésből jöttünk rá arra, hogy Írország egy potenciális piac a Selfmapping szempontjából. Míg korábban Hollandiába vagy Németországba terjeszkedtünk volna a magyar piac után, mostanra biztosak vagyunk benne, hogy Írország lesz a következő cél.”– mondja Fodor Ákos, projektvezető.

A program végén szeretnének stratégiai partnert vagy befektetőt bevonni, aki segíti őket a továbblépésben, legyen az termékfejlesztés vagy további piacok nyitása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG