1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Immáron pénzügyi szolgáltatások is elérhetőek a Díjbeszedő Holding Zrt. által fejlesztett Díjnet elektronikus számlabemutatási és – fizetési rendszer keretén belül
Immáron pénzügyi szolgáltatások is elérhetőek a Díjbeszedő Holding Zrt. által fejlesztett Díjnet elektronikus számlabemutatási és – fizetési rendszer keretén belül.

A 2007 áprilisában indított Díjnet elektronikus számlabemutatási és –fizetési rendszerhez az elmúlt csaknem négy évben 12 szolgáltató társaság és több mint 90 ezer ügyfél csatlakozott. A társaság ügyfelei között a közelmúltban végzett felmérés szerint a lakosság elsősorban kényelmi szempontokra, illetve környezetvédelmi okokra alapozva használja a rendszert - áll a Díjbeszedő Holding Zrt. közleményében.

„Társaságunk az alaptevékenységhez igazította a Díjnet rendszerét is, ezért elsősorban közműcégek számláit befogadó rendszert hoztunk létre, célunk azonban, hogy a jövőben újabb szektorok is megjelenjenek a Díjneten – mondta Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Holding vezérigazgatója, hozzátéve, hogy felméréseik szerint a pénzügyi szolgáltatók mellett az ügyfelek például a mobilszolgáltatók számláinak befizetését is szívesen végeznék a Díjneten keresztül.

„A pénzügyi szolgáltatók közül elsőként az Union Biztosító szerződött a Díjnettel számlakibocsátóként, így a jövőben a biztosító ügyfelei a mi elektronikus számlafizetési rendszerünkön keresztül a közműszámláikkal egy helyen is intézhetik díjbefizetéseiket” – emelte ki Majtényi Kálmán, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója.

A Díjnet tervei szerint a szolgáltatások bővítése folyamatos lesz az elkövetkezendő időszakban, és ennek egyik első állomása volt az Unionnal kötött megállapodás. Emellett országosan is tovább szeretné bővíteni a Díjnet a közműcégek listáját annak érdekében, hogy a jövőben ez az elektronikus fizetési rendszer ne csak elsősorban a fővárosi lakosok számára nyújtson kényelmes szolgáltatást, és a Budapesten kívüliek, illetve ingatlannal, nyaralóval rendelkezők közül is minél többen élvezni tudják az elektronikus számlázás nyújtotta előnyöket.

A Díjnet ügyfelei között, a közelmúltban végzett fogyasztói felmérésben választ adó mintegy nyolcezer ember négyötöde válaszolta azt, hogy elsősorban a kényelmi szempontok vezérelték, mikor a Díjnet internetes szolgáltatása mellett döntöttek. Emellett a magyarok gondolkodásmódjának pozitív változását jelzi az is, hogy a felmérésben szereplők mintegy 60 százalékának döntésében a környezettudatos gondolkodásmód is fontos szerepet játszott - írja a közlemény.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG