|
Kizárólag a kecskeméti gyárban készül majd a Mercedes-Benz új, CLA Shooting Brake nevű kompakt modellje - közölte a cég az MTI-vel szerdán. |
|
A modellt először az év végén mutatják be, piaci bevezetése 2015 első félévében várható. Az új projekttel a cég tovább erősíti kecskeméti telephelyét, ahol már három műszakban folyik a termelés - idézi a közlemény Dieter Zetschét, a Daimler AG elnökét, a csoport Mercedes-Benz részlegének közvetlen főnökét. A kecskeméti Mercedes-gyárban 2012 márciusa óta készülnek a B-osztály modelljei, 2013 januárja óta pedig a CLA négyajtós kupé is itt készül. A kecskeméti üzem rastatti partnergyárával közös termelési hálózatban gyártja a Mercedes-Benz kompakt járműveit. A cég közleménye szerint az idén januártól májusig 173 318 kompakt modellt adtak el világszerte, 24,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el. Az üzemben tavaly 109 ezer autó készült, a létszám a 2013 év végi 3200-ról az idén május végére 3500-ra nőtt. A CLA modell iránti kereslet miatt a gyárban május 5-én indult be a harmadik műszak. A cég május végén azt közölte, hogy az idén Kecskeméten 145 ezer személygépkocsi gyártását tervezik. |
Újabb modell készül kizárólag ebben a gyárban. Ezzel tovább erősödik a termelés a magyarországi üzemben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Reményt keltő kijelentést tett Zelenszkij a háború lezárásáról
körülbelül 1 órája
-
Gyengélkedett a BUX pénteken
körülbelül 1 órája
-
Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
körülbelül 1 órája
-
Hirtelen sokat gyengült a forint
2 órája
-
A tűzzel játszik a magyar kormány Ukrajnával szemben – Ez Viszont Privát
2 órája
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
3 órája
-
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
4 órája
Mfor.hu Top24
- Korlátozott tűzszünetet kötött Ukrajna és Oroszország
- Gödi botrány: újabb videót tett közzé Magyar Péter
- „Türelmünk pohara betelt” – nyílt háborút indított Pakisztán péntek hajnalban
- Szimbolikus győzelmet és uniós milliárdokat arathat Orbán Viktor a Barátság vezeték ügyében
- Elindult a forgalom a Budapest-Belgrád vasúton – a lakosság is figyelmeztetést kapott
- Vészjósló figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy: hamarosan indulnak az Irán elleni csapások?
- Kigondolta Orbán Viktor és Robert Fico, mit kezdjenek a Barátság vezetékkel
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől 2026. február 21. 12:32
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Vállalat
Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
Valamennyit sikeresen lejegyezték.
körülbelül 1 órája
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2026. február 27. 17:01
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
