Még működési engedély sem kell két hónapig, csak a koncessziós szerződés és az adóhatósági engedély. Az viszont már nyitás előtt. Addig még a polcokat sem lehet feltölteni.
Ahogy a Privátbankár megírta, több mint 5400 koncessziót nyertek el országszerte. A trafikot üzemeltetők listája már teljes egészében elérhetőek. Részletek >>
Akár már május elsején is nyithatnak az első trafikok, derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján található tájékoztatóból. Május 1-je és június 30-a között a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó általános szabályok betartása mellett lehetőség van a dohányboltok előzetes üzemeltetésére, ha a kereskedő már megkapta az egyébként július 1-jétől érvényes vámhatósági engedélyét.
Az előzetes üzemeltetésre azonban vámhatósági engedély birtokában is kizárólag akkor kerülhet sor, ha a kiskereskedő a szándékát az engedélyt kiadó vámhatóságnak bejelenti. A dohánybolt előzetes üzemeltetéséhez működési engedély nem szükséges.
Az adóhatóság engedélye nélkül nem megy
A hatóság közleménye szerint a trafiktörvény értelmében a vámhatósági engedély megszerzéséig a koncesszió elnyerése esetén sem lehet a tevékenységet megkezdeni, vagyis dohányterméket beszerezni, illetve forgalmazni.
Közleményük szerint a határidő közeledtével a trafiktörvény szerinti kötelezettségek teljesítését megkönnyítse, és segítse a vámhatósági engedélyezési eljárással kapcsolatos tájékozódást. A hivatal honlapján folyamatosan frissítik a szükséges információkat, illetve a trafik@nav.gov.hu e-mail címen várják a trafiktörvénnyel kapcsolatos tudnivalókra vonatkozó kérdéseket.
A koncessziós szerződés által nyújtott dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság megszűnik, ha a jogosult a tevékenységet nem kezdi meg a szerződés aláírását követő hat hónapon belül.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.