A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata alapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nem zárhatja le a villamosbeszerzés értékelését, és egyelőre nem kötheti meg a szállítási szerződést az eljárás nyerteseként korábban kihirdetett spanyol szállítóval - tájékoztatta a BKK kedden az MTI-t.
A közleményben emlékeztettek: a BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából, uniós források felhasználásával idén februárban indított közbeszerzési eljárást 37 új, alacsonypadlós villamos beszerzésére. A kocsiknak 2015 végéig kell forgalomba állniuk az átépülő vonalakon.
Négy cég adott érdemi ajánlatot, a Skoda és a Stadler ajánlatának érvénytelensége miatt a legjobb ajánlatot - a német Siemenst megelőzve - a spanyol CAF adta. Ezután a cseh Skoda közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt.
Már kértek hiánypótlást
A BKK a Skodát szakmai alkalmatlanság, műszaki meg nem felelés és az aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki - áll a közleményben. A KDB egyik vitatott elem tekintetében sem mondta ki, hogy helytelen döntés született, hanem további vizsgálatokat kért.
A BKK a Közbeszerzési Döntőbizottság hétfői határozatát tiszteletben tartva minden ponton újabb lehetőséget biztosít a Skodának a hiánypótlásra, annak ellenére, hogy korábban a vitás ügyekben a feltett tisztázó kérdések, hiánypótlások után sem érkezett válasz, amellyel ajánlatának megfelelőségét igazolhatta volna - írták.
A közlemény szerint a Skoda számára minden fellelt hiányosság magyarázatára, pótlására a törvényben előírt alkalommal, sőt a megszokott gondosságot jóval meghaladó módon biztosított lehetőséget a BKK. A hiánypótlás tárgya volt a Skoda offshore-gyanús tulajdonosi háttere, referenciájának megfelelősége, ajánlott villamosának műszaki alkalmassága és árképzésének jogszerűsége is.
A csuklóval volt gond
A BKK álláspontja szerint a Skoda ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása szempontjából fontos körülmény volt, hogy a gyártó nem tudta bizonyítani műszaki felkészültségét a járművek gyártására, ehhez a francia Alstomtól kapott volna tanácsokat a gyártás során. A Skoda a BKK kérdése ellenére nem adott kielégítő választ arra, hogy az Alstom konkrétan miben fog közreműködni, és miért vállal felelősséget, így a referencia igazolását nem lehetett elfogadni.
A műszaki követelményeknek meg nem felelés is a Skoda kizárásához vezetett. A tenderdokumentáció előírta a jármű belső magasságát, ám a beadott ajánlatból a csuklónál hiányoztak a méretezések, a rendelkezésre álló műszaki rajzokból az volt megállapítható, hogy a villamos utastere a csukló környezetében túl alacsony, nem felel meg az előírásoknak. A kiküldött hiánypótlásra a Skoda nem adta meg a kért adatokat.
Egymilliós bírság
A KDB nem állapította meg, hogy a BKK hibás döntést hozott, ugyanakkor további kérdések feltételére utasította a BKK-t, és az eljárás teljes, opciókkal együtt számított 111 milliárd forintra becsült értékéhez képest a lehető legalacsonyabb, egymillió forintos bírságot szabta ki.
A BKK célja, hogy a közbeszerzést a lehető legkisebb időveszteséggel le tudja zárni, és a járművek szállítása az eredetileg tervezett végső határidőig megtörténhessen. A BKK haladéktalanul megkezdte a szükséges eljárási lépések meghatározását és az ajánlatok további értékelését.
A beszerzendő villamosokat a BKK a felújítás és az 1-es villamos vonalának dél-budai meghosszabbítása után a szintén átépülő Zugló-Kőbánya-Pesterzsébet közötti 3-as, valamint a következő években megvalósuló budai fonódó villamosvonalak közül az Óbuda-Batthyány tér-Kelenföld között közlekedő 19-es, valamint az Óbuda-Széll Kálmán tér-Budafok közötti új 61-es vonalán akarja forgalomba állítani - áll a közleményben.
A Közbeszerzési Döntőbizottság nem bólintott rá, így a BKK nem szerződhet a tender győztesével.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ketyeg az óra: Trump újabb figyelmeztetést küldött Iránnak
körülbelül 1 órája
-
Putyin nem akárhová ment vendégségbe
2 órája
-
Mutatjuk, mennyiért adják az eurót és a dollárt!
2 órája
-
A mélybe húzza Trumpot az iráni háború
2 órája
-
A Magyar Telekom nevetett a keddi tőzsdei nap végén
3 órája
-
Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
3 órája
-
Környezetkárosítás miatt vizsgálódnak a szegedi BYD-gyár ügyében
4 órája
Mfor.hu Top24
- 205 nap után hoztak nyilvánosságra egy dokumentumot az MNB-ügyben érintett kecskeméti alapítványnál
- Megkegyelmezett Trump Iránnak, elhalasztotta a támadást
- Meghalt Scherer Péter
- Indul a tűzoltás: Vitézy Dávid a balatoni vasúti közlekedésről intézkedett
- Nincsenek jó híreink a forintról
- Újabb pozíciót kapott Ruff Bálint, miniszterelnök-helyettes lesz
- Varga Mihályék partnerek lesznek a Tisza-kormány egyik fő ígéretében
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István 2026. május 15. 15:50
- Megremegett a forint, kiadta a jelzést a Magyar Nemzeti Bank? 2026. május 14. 05:46
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
Friss
Nemzetközi
Ketyeg az óra: Trump újabb figyelmeztetést küldött Iránnak
Iránnak korlátozott idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy megállapodást kössön az Egyesült Államokkal.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
David Beckham történelmet írt: ő lett az első brit milliárdos sportoló2026. május 19. 15:10 -
Dobos Máté Ede: a prémium belvárosi ingatlanoké lehet a jövő2026. május 19. 05:30 -
Ferrari, motorgyűjtemény és Disney-szoba – Neymar megmutatta luxusotthonát2026. május 18. 13:30 -
Nagy terveket villantott Tiborcz István logisztikai cége2026. május 18. 04:55 -
Tovább terjeszkedik az Oscar-díjas színésznő étteremlánca2026. május 15. 14:55
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Meghalt Scherer Péter
15:39
-
Munkácsy nem Krisztust szépítette meg: minket leplezett le
12:45
-
Mit kezdünk a múlt egri épületeivel? Lebontjuk őket, vagy megpróbáljuk megérteni, mit mesélnek rólunk?
10:35
-
A pápalátogatás miatt sürgethették K. Endre kegyelmi ügyét – nyilvánosságra hozta a dokumentumok egy részét a Tisza-kormány
10:07
-
Válaszolt az Egri Főegyházmegye az egyetemi autonómiáról szóló kritikákra
08:08
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Mi lesz veled, magyar állampapír?
2026. április 20. 05:55
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
top 24
-
A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
2026. május 19. 11:58
-
Megfenyegették és még meg is alázták Trumpot Kínában – de mi is van ezzel a Thuküdidész-csapdával?
2026. május 19. 05:44
-
Folytatja a forint, amit elkezdett
2026. május 19. 07:41
-
Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
2026. május 19. 12:15
-
Rakétatempóban közeleg minden idők legnagyobb részvénykibocsátása
2026. május 19. 10:15




