1p
KKV
Fellegi Tamás, fejlesztési miniszter szerint az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor
Fellegi Tamás, fejlesztési miniszter szerint az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden, Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint Fellegi Tamás aláhúzta: az állam az egyenlő piaci versenyfeltételek kialakításában érdekelt az infokommunikációs szektorban is. A kormány ezért minden olyan kezdeményezést támogat, amely hosszú távon figyelembe veszi a szektor természetes fejlődési irányait mind a piaci szükségletek, mind pedig a kínálatok oldalán.

Az NFM közleménye szerint a miniszter szólt arról is, hogy a kormány kiemelt céljai közé tartozik a magyar vállalkozások versenyképességének növelése korszerű technológiai megoldások révén, amely nemcsak az Új Széchenyi Terv pályázati eszközeivel, hanem az értékesítési csatornák támogatásával is megvalósítható.

Fellegi Tamás a megbeszélésen jelezte: az állam a nyílt forráskódú szoftverek elérhetőségét is biztosítani kívánja a közigazgatásban a verseny élénkítése érdekében és a technológiasemlegesség jegyében. A miniszter rámutatott: ennek érdekében előnyben kell részesíteni azokat a megoldásokat, amelyek igénybevételével nagyobb költségmegtakarítás érhető el. A szaktárca ezért a Microsoft részéről is elsősorban a takarékosságot támogató javaslatokat vár a jövőbeni együttműködés megerősítése érdekében. A tárcavezető végezetül rámutatott: a kormány kész megvizsgálni új, felhő-típusú technológiák, virtualizációs megoldások alkalmazási lehetőségeit is, amelyek kialakításában a Microsoft erős partner lehet világszínvonalú szakmai kompetenciája miatt.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG