Az új üzemben, amelynek ünnepélyes alapkőletétele szombaton lesz a Győr-Moson-Sopron megyei településen, várhatóan 2015 második felében indul meg a termelés. A csaknem 15 milliárd forint összértékű beruházással 212 új munkahelyet jön lére.
A csornai beruházás azért is jelentős, mert teljesen importfüggetlen, vagyis a felhasznált anyagokat Magyarországon fogják előállítani, ezzel is növelve az üzem közvetett munkahely-teremtő hatását - emelte ki Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón.
Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését - jelentette be Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ma is tarol a népi demokráciában kissé túlértékelt festő
11 órája
-
„Idén azt hiszem, meghalok” – írta a magdeburgi merénylő az X-en
12 órája
-
Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
12 órája
-
Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
13 órája
-
Nem lesz könnyű dolga a frissen kinevezett kijevi magyar nagykövetnek
13 órája
-
Ferenc pápa rejtélyes karácsonyi üzenete
14 órája
-
„Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
14 órája
Mfor.hu Top24
- „Karácsonyi szünetre” megy egy vidéki kórház szülészete és gyermekosztálya
- Költségvetési csalással gyanúsítanak tucatnyi roma politikust
- Itt az első reakció Orbán Viktor sajtótájékozatójára
- Olyan inflációs hullámot kaphatunk jövőre, hogy Nagy Mártonéknak kettéáll a füle – Ez Viszont Privát
- Szeretne Orbán Viktor szomszédja lenni?
- Mi a titka a dubaji csokinak?
- Magyar Péter Lévai Anikónak: „Lehet, hogy az eltűnt ajándékokat már újracsomagoltad?”
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV
Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV
Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék.
KKV
Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV
Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV
A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV
Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV
Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
Heti top
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából 2024. december 17. 16:10
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója 2024. december 18. 09:21
Havi top
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés 2024. november 28. 11:31
A privátbankár ajánlja
- Draghi tévedése 2024. november 19. 15:19
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
Friss
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Megrendezték Egerben a Shotokan Karate Liga Nemzetközi Bajnokságát
19:47
-
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
18:43
-
Nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak Magyarország zöld átállással összefüggő eredményei
18:36
-
Harminc éve hódítják meg a Bükköt a túrázók
18:19
-
KSH: októberben a bruttó átlagkereset 637 200 forint volt, 12,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
08:50
legolvasottabb
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
-
Ledőlt egy tabu Kijevben – végjátékához közelít az ukrajnai háború
2024. december 3. 18:31
top 24
-
Olaf Scholz: Jóval nagyobb a támadás mértéke, mint azt gondoltuk
2024. december 21. 12:46
-
„Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
2024. december 21. 14:35
-
Magyar Péter megijesztette Orbán Viktort? A nevét sem ejtette ki a miniszterelnök
2024. december 21. 13:18
-
Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
2024. december 21. 15:59
-
Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
2024. december 21. 15:44