A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala még tavaly augusztusban indította el a 900 MHz-es frekvenciasáv árverési eljárását. Az aukcióra hárman jelentkeztek: az állami cégek konzorciuma mellett a vietnami Vittel és a Digi anyavállalata, a román RCS and RDS. Január végén a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma nyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését, így a negyedik mobilszolgáltató gyakorlatilag állami cég lett.
Az eredményhirdetést követően a már piacon lévő mobilszolgáltatók a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone fellebbezett a döntés ellen, míg az árverésből korábban kizárt romániai RCS&RDS S.A. és a vietnámi VIETTEL Group nem éltek ezzel a jogukkal. A Telenor a fellebbezését teljes egészében üzleti titoknak minősítette. A másik két szolgáltató alapvetően az új szereplő piacra lépésével kapcsolatban annak árverési eljárásban történő részvételi lehetőségét, valamint a számára biztosítandó belföldi roamingszolgáltatás előírását vitatta.
A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese, Mátrai Gábor a törvény által biztosított határidőn belül, a másodfokú eljárásban helybenhagyta a hatóság korábbi döntését. Ennek értelmében az eddig háromszereplős mobilpiacra új szolgáltató, a Magyar Posta Zrt.-Magyar Fejlesztési Bank Invest Zrt.-Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma léphet. A másodfokú hatóság döntésével az árverés eredményéről szóló döntés jogerőre emelkedett, de a feleket további jogorvoslati jog illeti meg: a másodfokú döntést keresettel támadhatják meg 30 napon belül a Fővárosi Törvényszéknél.
Mivel a hivatal megerősítette a korábbi döntését az eljárás győztesének 15 napon belül meg kell fizetnie a megajánlott díjakat és 30 napon belül meg kell szereznie a frekvenciaengedélyeket is. Az új piacra lépőnek Budapestet legkésőbb az év végéig saját hálózatról kell kiszolgálnia.