Újabb online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már négy engedélyezett gép közül válogathatnak. Legutóbb az Alt Cash Kft. Samsung gyártmányú pénztárgépe kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és további kiskasszás kérelmek elbírálása van folyamatban. A tárca reményei szerint az újabb szereplők megjelenésével élesedhet az árverseny, az engedélyezett pénztárgépek megszaporodásának hatása a forgalmazók árképzésében is látszani fog.
Mintegy 200 ezer pénztárgépet kell lecserélni augusztus végéig. Az átállás zökkenőmentes lebonyolításához jelenleg négy forgalmazó, az újonnan engedélyezett Alt Cash Kft., illetve a már korábban forgalmazási engedélyt szerzett Laurel Számítástechnikai Kft., Micra-Metripond Kft. és Montel Informatika Kft. kínál pénztárgépeket.
A nemzetgazdasági tárca a „kisboltosok” számára biztosított gépenkénti 50 ezer forintos állami támogatáson túl, a fejlesztési bankon keresztül kedvezményes állami hitelt is biztosít.
Az intézkedéstől azt várják, hogy kiszorulnak a piacról az adóelkerüléssel tisztességtelen versenyelőnyhöz jutó vállalkozások. Az új típusú kasszák szeptemberi üzembe állításuktól kezdve az adóhatóságnak minden fontos adatot továbbítanak majd, így az információk összevetése után az állam pontos képet kaphat egy-egy terület vagy ágazat vállalkozásainak időszaki vagy éves forgalmáról. Varga Mihály egy sajtótájékoztatón 2013-ra 45 milliárdos pluszbevételt várt, ami már kevesebb mint fele annak, amit még tavaly kalkuláltak bele a költségvetésbe, amikor még áprilisi indulással számoltak.
Eddig összesen négy gépet engedélyeztek. A szaktárca tovább élesedő árversenyről álmodik.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij szerint elkészültek a biztonsági garanciák a háború lezárására
15 perce
-
Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
30 perce
-
140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
41 perce
-
Érkezik a dupla családi adókedvezmény, mutatjuk, hogyan
körülbelül 1 órája
-
Ezt érte el a hétfői kamionos tüntetés, megszólalt a főszervező
körülbelül 1 órája
-
Kegyetlen karácsonyi meglepetéssel készül Putyin?
körülbelül 1 órája
-
Levegőbe emelkedtek a lengyel harci gépek az orosz támadás miatt
2 órája
Mfor.hu Top24
- Új szintre léphet a túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben
- Elfogyott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
- Kisimulnak a ráncai, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
- Elvághatják Ukrajnát a Fekete-tengertől?
- Az áprilisi választás zárhatja le a forint menetelését
- Donald Trump megint bejelentett valami nagyot
- Hol van Orbán Viktor? Váratlan Kormányinfót jelentettek be
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről 2025. december 22. 08:37
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij szerint elkészültek a biztonsági garanciák a háború lezárására
Optimista Zelenszkij, elutasító Peszkov.
15 perce
Részvény / Deviza / Áru
Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
30 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Magyarország aranykészleteinek gyarapodása a globális élbolyban
14:41
-
Geotermikus forradalom Magyarországon
13:33
-
Nagy kaliberű szélhámost fogtak
12:26
-
A vámháború következményei: magasabb infláció, az áfaalapú gazdasági modelleket is át kell gondolni – Klasszis Podcast
12:01
-
Tobzódnak az olaszok a vásárlásban
11:36
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
K&H: karbantartás miatt időszakos leállások lesznek januárban
12:35
-
Év végén megszűnik tíz tévécsatorna, köztük a magyar Comedy Central
09:03
-
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon falusiak és kisvárosiak kárára spóroljanak
08:31
-
Kutyás karácsony a Hospice osztályon
20:02
-
Amikor a TISZA nyer, azután fellélegezhet az ország és Eger is -interjú a TISZA egri jelöltjével, dr. Bódis Péterrel
19:50
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Levegőbe emelkedtek a lengyel harci gépek az orosz támadás miatt
2025. december 23. 13:30
-
Az orosz kapcsolatok tehetnek keresztbe egy lehetséges Mol-NIS üzletnek
2025. december 22. 17:34
-
Magába zuhant a forint hétfőn
2025. december 22. 19:01
-
Egy hőerőművet és 2,3 milliárd eurót adott Ukrajnának az Európai Bizottság
2025. december 22. 16:56
-
Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
2025. december 22. 16:07




