Kényszerpihenőre küldheti Talent motorvonatait a MÁV-Start. A 2006-ban mintegy 11 milliárd forintért vásárolt szerelvények hajtómű-meghibásodások miatt egymás után robbannak le. A tíz egységből álló flotta fele a hírek szerint már szolgálatképtelen.
A motorvonatok hajtóműveinek felújítása és csapágycseréje egyenként hozzávetőleg százmillió forintba kerülne. Csakhogy a svájci tulajdonban lévő vasúti járműgyártó és javító a beavatkozások költségeit nem vállalja magára, mert szerintük a javításokért a vonatok tulajdonosának, vagyis a MÁV-nak kell fizetnie. A magyar vasúttársaság viszont visszafelé mutogat, nem fizet. Ha nem lesz, egyezség, a Talent eláll a szerződéstől, a vonatokat elviszik Pusztaszabolcsról.
A járművek eddig 800-900 ezer kilométert futottak. Az egyetlen kivétel a 001-es sorozatszámú szerelvény, amely évekig egyáltalán nem közlekedett, így még 400 ezer kilométert sem tett meg. Mindez azt jelenti, hogy a hajtóműcsapágyak sorozatos meghibásodása elő sem fordulhatna. A Talentek mégis sorozatban esnek ki a forgalomból.
A 2007-ben szolgálatba állított és jelenleg a hegyeshalmi vasútvonalon közlekedő szerelvények közül Pusztaszabolcs általában négy-öt egységet tud forgalomba küldeni.
A 2006-ban 11 milliárd forintért vett 10 Talent motorvonat fele már elromlott. A svájci járműgyártó nem akar fizetni, ahogyan a MÁV sem. Az utazók utaznának.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Filmet forgatni egy még élő diktátorról elég merész ötlet – igaz, nem példa nélküli
25 perce
-
Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
38 perce
-
Orbán Viktor Kiskundorozsmán utalt arra, hogy kit sejt a szerbiai akció hátterében
körülbelül 1 órája
-
Kijev: nincs közünk a szerbiai akcióhoz
körülbelül 1 órája
-
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
2 órája
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
3 órája
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
3 órája
Mfor.hu Top24
- Hadijelentés: 1215 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: Nem fogja tudni megakadályozni a választást!
- Irán bejelentette: új rend lesz a Hormuzi-szorosnál
- Szijjártó Péter: Amíg minket látnak, megvédjük magunkat!
- Nyárra várható az egészségügy önálló MI stratégiája
- Szijjártó Péternek van egy tippje arra, hogy ki akarhatta felrobbantani a Török Áramlatot
- „Hazugság minden szavuk, ezt csak szeretnék, de sose lesz belőle semmi!” Olvasóink a közvélemény-kutatókról
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint 2026. március 31. 07:30
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Vásárló
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50 -
Elindult az aranypénz-gyártás Belgiumban: 1100–4000 euróba kerülnek az érmék2026. március 31. 15:50 -
Külföldön terjeszkedik Jászai Gellért cége: milliárdos üzlet Montenegróban2026. március 31. 05:50 -
A világ leggazdagabbja most a Napot „kapcsolná le”: Musk új ötlete sokkolja a szakértőket2026. március 30. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt a Citadella – újra látogatható
18:27
-
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
15:13
-
Jóízű Magyarország Gulyás Hete: több mint ezer étteremben ünneplik a magyar konyha jelképét
15:05
-
Zotter csokoládé – Végtelen csokoládé mindenkinek!
08:09
-
Üzemanyag-stop az olaszországi reptereken
06:36
A vidék hírei
-
Elhunyt Szilváné dr. Graffjódy Eszter
10:52
-
Hidegfront hoz erős, viharos szelet, lehűlést
09:05
-
Magyar Péter: ha kampánytéma lesz a szerbiai ügy, az beismerésnek számít
19:18
-
Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél – rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor
12:59
-
Betegségéből lábadozva küldött húsvéti üzenetet Erdő Péter bíboros
10:55
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
2026. április 6. 06:01
-
Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
2026. április 5. 12:53
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2026. április 6. 08:22
-
Döntött a kormány: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyar szakaszát
2026. április 5. 16:52
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
2026. április 6. 09:01
Gyengült, majd javított. 




