Az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága hétfőn szavazott a termelői támogatás fenntartásának kérdéséről, s elvetette zöld és a liberális képviselők indítványát, amely a támogatás eltörléséről szólt. A bizottsági döntést az EP plenáris ülésének is el kell még fogadnia.
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) reméli, hogy az Európai Parlament jóváhagyja a bizottsági határozatot, s a fennmaradó támogatással megmaradhat mintegy húszezer foglalkoztatási lehetőség a magyarországi dohánytermelői ágazatban, ez különösen fontos, hiszen a dohánytermelés hazánkban főként a hátrányos helyzetű térségekben jelentős - mondta Bényei Illés, a Madosz elnöke.
A jelenlegi 4824 hektáros termőterület 80 százaléka a súlyos foglalkoztatási nehézségekkel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van. A térségben az utóbbi időben 55.000 körül állandósult a havonta nyilvántartott munkanélküliek száma, amit jelentősen növelne, ha támogatás híján, a dohányszektorban csökkenne a foglalkoztatás - tette hozzá.
Bényei Illés szerint, amennyiben az Európai Parlament is a támogatás fenntartása mellett foglal állást, 24 millió euró, jelenlegi árfolyamon mintegy 6,9 milliárd forint úgynevezett szerkezetátalakító uniós forrásra számíthatnak a magyar dohánytermelők 2013-ban. Ezzel a támogatással továbbra is megőrizhetik a 2009-es foglalkoztatási szintet.
A dohány idei betakarítása már túljutott a felén, várhatóan kevesebb lesz a termés a tavalyinál a szárazság miatt. A múlt évben 1,8 tonnás volt a hektáronkénti átlagtermés, összesen 9000 tonna dohánylevelet törtek le és értékesítettek, most viszont 15-20 százalékkal kisebb mennyiségre lehet számítani.
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége elégedett a dohánytermelők uniós támogatásának fenntartására hozott európai parlamenti bizottsági döntéssel.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
körülbelül 1 órája
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
15 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
15 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
15 órája
-
Szörnyű tragédia történt
16 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
16 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
16 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb milliárdos közpénz-elherdálásról rántotta le a leplet a kormány
- Hegedűs Zsolt fontos üzenetet küldött
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Drónokat vet be a MÁV
- Európa-rekorderek lettek a magyar szupergazdagok, kiderült, hogyan segíthetne a társadalmon a vagyonadó
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
15 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
16 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet
05:33
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


