Mindezt egy román, autóalkatrészek forgalmazásával foglalkozó cégtől, a társaság az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerben (ekáer) nyilvántartott szám nélkül próbálta meg a termékeket egy miskolci telephelyre szállítani - közölte a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense.
A tájékoztatás szerint a román rendszámú kamion - a fuvarlevele szerint - 14 ezer kilogramm autóalkatrészt szállított egy miskolci bérelt telephelyre, és miután Ártándnál átlépte a határt, az ekáer-ügyelet jelezte a pénzügyőröknek, hogy a társaság nem jelentette be a szállítást a rendszerben, ezért hatósági zárat helyeztek fel a járműre.
Miskolcon, a zár levételekor derült ki, hogy a kamionban több raklapnyi olyan napellenző és autós árnyékoló is van, amelynek emblémája szerzői jogvédelem alatt áll, ezért a pénzügyőrök lefoglalták a hamis terméket, és büntetőeljárást kezdeményeztek szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogok megsértése miatt.