3p
KKV
Bár a cég még nem erősítette meg, több forrás is úgy tudja, hogy a Samsung kivonul a magyar PC-piacról. Mi lesz azokkal, akiknek Samsung gépük van?

A HWSW több forrásból is úgy értesült, elhagyja a magyar PC-piacot a Samsung. Egyes hírek szerint csak a lokalizáció szűnik meg, mások úgy tudják, teljesen megszűnik itthon a Samsung gépek értékesítése. A cég nem kommentálta az információt.

A Samsung minden új területre határozott elképzelésekkel lép be, egy új piacra betörés előtt a vállalat meghatároz bizonyos célokat, például, hogy adott időn belül meghatározott részesedést szerezzen vagy a legnagyobb gyártók közé kerüljön - írja a HWSW. Ha a cél nem teljesül, a pozíciókat fel kell adni, az erőforrásokat pedig jobban jövedelmező területekre kell fókuszálni.

Fél siker

Ez történhetett a hazai PC-piacon is, ahol a vállalat az évtized elején jelent meg. Az IDC adatai szerint a cég rögtön az első évben komoly gyártókat tudott maga mögé utasítani és beverekedte magát a legnagyobb öt szállító közé, részesedését pedig azóta is folyamatosan növelte, bőven 10 százalék fölé. 

Az üzletág azonban valószínűleg nem hozta a belépéskor megállapított részesedést, vagy más eredményt, ennek elmaradása pedig a piaci pozíció kényszerű feladásával jár együtt. Más információk szerint a PC-üzletág veszteséget termelt, ezért hagyja el a magyar piacot a cég - ez egyébként a célkitűzésben meghatározott piaci részesedéshez és bevételhez "belőtt" marketingbüdzsé miatt igaz is lehet - írja a HWSW.

Mi lesz a már eladott gépekkel?

Amiről egyelőre senki sem tud biztosat, az a Samsung gépek további sorsa. Egyes információk szerint csak a lokalizált termékek árusítása szűnik meg, de ez a modell Magyarországon nehezen működne, mert például az angol billentyűzetes notebookok nehezen eladható a magyar piacon. Ez azt sugallja, hogy teljes kivonulásról van szó, ez azonban megnehezíti a garanciális ügyek intézését.

A Samsung PC-k alapesetben 2 év garanciával kerülnek forgalomba, amelyből 1 év nemzetközi, a második viszont csak itthon érvényesíthető. Az üzleti gépek esetén akár 5 éves garanciaperiódus is választható, egyedi szerződés alapján. A notebookokhoz kiterjesztett garancia vásárolható, ezzel 1-3 évvel meghosszabbítható a garancia ideje - írja a szaklap.

Ha egy Samsung notebookkal a garanciális időszak alatt van probléma, a bejelentést követően a vállalat futárt küld érte és a szervizbe szállítja. A HWSW feltételezése szerint így a piaci kivonulás a garanciális ügyintézést nem fogja érinteni, a már megvásárolt gépeket a Samsung (vagy egy szerződött szervizpartnere) a vételkor érvényes feltételek mellett fogja javítani.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG