2p
KKV
Üzemszerűen beindult az onlinepénztárgép-rendszer, már 65 ezer gép üzemel, a NAV-hoz pedig 152 millió bizonylat érkezett eddig 353 milliárd forint bruttó értékben - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megy a trükközés Bár még fel sem állt teljesen az online kasszák új rendszere, a lapnak nyilatkozó kereskedők szerint már többen próbálják kijátszani az adóhatósághoz bekötött pénztárgépeket. Részletek >>>

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és más ágazatok képviselői is felhívták a figyelmet az 50 ezer forintos állami támogatás szükségességére, és kiemelt szerepére, mert a támogatás érezhetően felgyorsította eddig a pénztárgép-csere folyamatát - áll a közleményben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium soron kívül megvizsgálja az ülésen elhangzott javaslatot, és a rendelkezésre álló adatok elemzését követően dönt a kérdésről - jegyzik meg.

Április 30-ig lehet igényelni

Március közepén a NAV tájékoztatása szerint 59 ezer volt az üzembe helyezett gépek száma. Az online pénztárgépeket főszabály szerint legkésőbb január 31-ig kellett üzembe helyezni ahhoz, hogy a kasszacseréhez igénybe lehessen venni a támogatást. A kormány azonban úgy döntött, hogy a visszavont engedélyű pénztárgépet forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek 2014. április 30-ig meghosszabbítja az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére nyitva álló üzembe helyezési határidőt.

Az érintett kasszákat mintegy 80 ezer vállalkozó rendelte meg.

Azok a vállalkozók pedig, akik nem az online pénztárgépre való átállás megkerülése miatt döntöttek a számlázó programok használata mellett, hanem eddig is a számlázás szabályai szerint jártak el türelmi időt kaptak a jövő év első napjáig.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG