1p
KKV
Az internetes keresőoldalak közötti verseny ellehetetlenítése miatt feljelentette a Microsoft a Google-t az Európai Unió versenyügyekért felelős testületénél, az Európai Bizottságnál
Az internetes keresőoldalak közötti verseny ellehetetlenítése miatt feljelentette a Microsoft a Google-t az Európai Unió versenyügyekért felelős testületénél, az Európai Bizottságnál.

Csütörtöki beadványában a Microsoft azt kifogásolja, hogy a Google "lépések sorával" igazságtalanul korlátozza a piaci versenyt. Érvelésük szerint a Google megakadályozza, hogy más keresőmotorok hozzáférhessenek a Youtube videó megosztó portálon lévő tartalom pontos adataihoz és a könyvkiadóktól átvett tartalmakhoz. Kifogásolják azt is, hogy a Google nem engedi, hogy a fogyasztókról oldalain összegyűjtött adatokat más honlapokon felhasználják, illetve, hogy az a potenciális vetélytársak reklámköltségeit is felsrófolja. A Microsoft továbbá azzal vádolja a Google-t, hogy megakadályozza a többszörös keresőpanelek beillesztését a honlapokra.

Először fordult elő, hogy a Microsoft valamelyik vetélytársa ellen versenyjogi eljárást kezdeményezzen. Korábban számos vizsgálat indult a Microsoft piaci magatartása miatt az Egyesült Államokban és Európában. A vállalatot eddig összesen 1,68 milliárd eurós bírsággal sújtotta az Európai Bizottság versenyjogi szabálysértések miatt.

Korábban három kisebb európai vállalat - köztük a Microsoft egyik leányvállalata - indított eljárást a Google ellen az Európai Bizottságnál.

A Google szóvivője, Al Verney a beadványra reagálva elmondta: "részünkről folytatjuk a konzultációkat az Európai Bizottsággal, és a legnagyobb örömmel magyarázzuk el bárkinek üzleti működésünket".

Az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön úgy fogalmazott: "az Európai Bizottság tudomásul vette a Microsoft beadványát, és az eljárási rendnek megfelelően értesíti a Google-t, illetve kikéri véleményét".

Christopher Thomas, a Hogan Lovells ügyvédi iroda jogásza szerint a Microsoft panasza nyomán megnőhet az ügy fontossága. "Ha a Microsoft ad be indítványt, az egészen más. A három vállalat (...) nem rendelkezik ugyanazokkal az erőforrásokkal és azzal az elszántsággal, mint a Microsoft".

Thomas Vinje, a Clifford Chance jogi iroda trösztellenes részlegének vezetője szerint a Microsoft lépése megakadályozhatja azt, hogy a Google egyezségre jusson a bizottsággal a korábbi beadvánnyal kapcsolatosan. "Már a kért előzetes vizsgálat is hat hónappal tolhatja el a megállapodást" - tette hozzá.
 
Korábban a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó források arról számoltak be, hogy a Google és az Európai Bizottság egyezség megkötését tervezik, bár konkrétumok még nem születtek a kérdésben. A Google Európában az internetes keresők piacának 90 százalékát uralja.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG