Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a gyár bővítését 2010-ben jelentették be, az 500 millió euró értékű projektnek köszönhetően az új motorgyárban ez év februárjában kezdődhetett meg a sorozatgyártás és a napokban indul egy új diesel-motor típus gyártása, valamint gőzerővel dolgoznak egy kisebb, benzines motorcsalád gyártásának a beindításán is - mondta.
Hozzátette: amikor már minden működni fog, valamikor az évtized közepére több mint 600 ezer darab motort fognak gyártani az új flexibilis motorgyárban. Emellett a már meglévő gyártásra is egyre növekvő a kereslet, elsősorban a tengeren túli piacaik bővülése miatt, így szavai szerint az évtized közepére akár évente egymillió darab autókba való motor is készülhet Szentgotthárdon.
Solt Tamás hangsúlyozta: ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudják, megfelelő színvonalú és képzettségű munkaerőre van szükségük, ezért 2010 óta több mint 300 új munkatársat vettek fel a gyárba és a létszámot további 500 fővel kívánják bővíteni, amelynek köszönhetően 2015 végére több mint 1500-an dolgozhatnak majd az Opel szentgotthárdi gyárában.
Hozzátette: a saját dolgozók létszámának növelése mellett további 500-600 fős létszámbővítésre lesz szükség a gyár telephelyén állandó jelleggel dolgozó alvállalkozóik körében is.
Két új motortípus gyártását tervezi az Opel. A tengeren túli megrendelések növekedésére is számítanak. Várhatóan 500 fővel bővül a dolgozók létszáma is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
6 perce
-
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
32 perce
-
2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
34 perce
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
körülbelül 1 órája
-
Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
körülbelül 1 órája
-
Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
2 órája
-
Ázsiában több mint százmilliárd dolláros kárt okoztak tavaly az internetes csalásból élő bűnözők
3 órája
Mfor.hu Top24
- Mészáros Lőrinc mesés vagyon helyett csak némi aprót tart a misztikus alapítványában
- Súlyos béklyótól szabadulnának Kármán Andrásék, az EU árgus szemekkel figyel
- Elrendelték a nyomozást a Fradiváros ügyében, hűtlen kezelés a gyanú
- Azonnal fejcseréket hajtott végre az új brit miniszterelnök
- Magyar Péter saját felelősségéről is beszélt a fontos videóban
- Zsebre megy: Trump a plafonon lehet a csillagászati benzinár miatt
- Itt a bejelentés: meg van a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Drágult az olaj és az arany is.
6 perce
Pénzügyi szektor
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot.
32 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2026. július 21. 10:57




