2p
KKV
7 százalékkal több új autót adtak el Európában, mint tavaly ilyenkor, októberben 1,12 milliót értékesítettek.

Az öt legfontosabb európai piac közül négynél növekedés volt. Németországban 3,7 százalékkal nőttek az eladások, elérve a 275,3 ezret, ugyanakkor Franciaországban 3,8 százalékos éves csökkenéssel csak 160,1 ezer eladás volt. Nagy-Britanniában 14,2 százalékkal, Olaszországban 9,6 százalékkal, Spanyolországban 31,1 százalékkal ugrott meg az értékesítés - közölte a JATO Dynamics.

Magyarországon szintén jelentős növekedés volt, éves szinten 19,5 százalékos. 2013 októberében 5,1 ezer, 2014 októberében 6,1 ezer volt az újonnan gyártott eladott autók száma.

A húsz legfontosabb gyártó közül tizenkilencnél javultak az eladási adatok. A nagy autómárkák közül a Volkswagennél volt a legtöbb eladás, 142,96 ezer darab, ez 5,9 százalékos növekedés. Második helyen végzett a Ford közel 80 ezres eladással, harmadik helyen a Renault 78,7 ezer darab eladással.

A 10 legkedveltebb márka. Forrás: JATO Dynamics


Brian Walters, a JATO adatelemzéssel foglalkozó csoportjának alelnöke szerint októberben nemcsak folytatódott az autóeladások növekedése, hanem gyorsult is. A nagyobb márkáknak kifejezetten jó hónapjuk volt, de egyes kisebb márkák sikere is azt mutatja, hogy folyamatosan nő az igény az új, innovatív járművek iránt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG