BUX
35 313.11
-0.06%
-22.00
OTP
10 910.00
-0.37%
-40.00
MOL
1 799.00
+0.28%
+5.00
RICHTER
6 505.00
+0.39%
+25.00
MTELEKOM
380.00
-1.17%
-4.00
 
KKV
2018. december 2. 11:30

A régió legjelentősebb startup networking rendezvényén, a budapesti Regional Startup and Innovation Day-en adták át második alkalommal a Startup and Innovation Award of Hungary díjakat.

A kockázati tőkebefektetőkből, inkubátor cégek képviselőiből, mentorokból álló, közel 30 fős zsűri négy kategóriában hirdetett győzteseket.

A legígéretesebb startupok – a két évnél rövidebb ideje működő, az ötlet kidolgozásán vagy már a projekt fejlesztésén munkálkodó vállalkozások – közül a Yaw VR Motion kapta a fődíjat.

A legdinamikusabban fejlődő startupok kategóriájába a több mint két éve működő és már legalább 50 ezer eurós bevételt és 2018-ban kiemelkedő eredményt elérő cégek kerültek. A kategória győztese a hackertámadásokkal szembeni védelmet nyújtó Avatao lett.

Az év startup alapítója a Hiventures portfóliójába tartozó Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója lett.

A különdíjat idén a legjobb női startupperek kategóriában hirdették meg, és a Nők Lapja Cafe olvasóinak szavazata alapján került kiválasztásra a nyertes, aki Kratochvill Dóra, a ViddL webalkalmazáson alapuló futárszolgálat alapítója lett.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.


Címkék: KKV

KKV Az online jelenlét fontossága minden vállalati szektorban
Márkázott tartalom | 2020. július 5. 19:26
20 évvel ezelőtt, ha valaki nem szerepelt a telefonkönyvben, akkor őt nem lehetett megkeresni, elérhetetlennek számított. Ahogy a 21. század telefonkönyve egyre inkább az internet lett, úgy tolódott át a fókusz a telefonkönyvről (és úgy általánosságban véve a nyomtatott megjelenésről) az online jelenlét felé.  
KKV Adószám keresés egyszerűen!
Márkázott tartalom | 2020. június 26. 10:09
Nem tudja a partnere adószámát? Az alábbiakban 3+1 lehetőséget ismertetünk, amellyel gyorsan és egyszerűen hozzájuthat a megfelelő információkhoz.
KKV Nincs mese, a kkv-knak fel kell gyorsítaniuk a digitális átállást
Csabai Károly | 2020. június 18. 19:31
A március közepe előtt digitális eszközöket nem használt, vagy ilyen irányú fejlesztésekbe nem fogott kis- és középvállalkozások 40 százaléka szüneteltette vagy korlátozta jelentősen a tevékenységét. Ez is kiderült a Magyar Telekom megbízásából az eNET által végzett felmérésből.
KKV A koronavírus felforgatta a cégek életét
Kollár Dóra | 2020. június 11. 17:48
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit „Pénz a túléléshez” videókonferenciáján beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány után mire készülhetnek a magyar cégek. 
KKV Szuperkedvezményes reklámfelületekkel támogatják a kkv-kat
PR | 2020. június 11. 10:18
Közösen, egymást segítve törhetnek ki a járvány-krízisből a vállalkozások a Ringier Axel Springer Magyarország kiadó üzletélénkítő akciójával. A koncepció társadalmi és iparági összefogáson alapszik: segíts magadon vállalkozóként és tedd ugyanezt egy másik vállalkozással is! Ehhez a kiadó óriási elérésű reklámfelületekkel járul hozzá.
KKV 500 milliárd forintot fordítanának beruházásra a versenyszférában
Privátbankár.hu / MTI | 2020. június 5. 07:51
Átlag feletti az aktivitás az autóiparban.
KKV Jócskán több hitelt adott a CIB a kkv-knak
Privátbankár.hu | 2020. június 3. 15:43
Húsz százalékkal növelte a kis- és közepes vállalkozások részére folyósított hiteleinek összegét a CIB Bank 2019 és 2020 márciusa között. A pénzintézet adatai szerint az első negyedév végén közel 13 százalékkal több kkv-t finanszírozott, mint az előző év azonos időszakában. 
KKV Ennek az iparűzési adót fizetők is örülni fognak
Privátbankár.hu | 2020. június 3. 11:31
Több olyan intézkedés is formálódik, amely megkönnyíti a vállalkozók és a cégek életét is.  
KKV Csak az üzletek fele nyitott ki a fővárosi bevásárlóutcákban
Privátbankár.hu | 2020. május 27. 09:34
Sokan nem tudtak azonnal reagálni a korlátozások feloldására, mások úgy látták, hogy a nyitással csak a meglévő veszteségeiket növelnék. Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítendő támogatásokra volna szükség a túléléshez.
KKV Újabb magyar cégek vállalták, hogy megtartják a munkahelyeket
Privátbankár.hu / MTI | 2020. május 25. 21:33
A mai napon a Nanushka, a Filati Maclodio KFT és a thyssenkrupp is átvehette a versenyképességi program keretében osztott támogatási okiratokat.
hírlevél