2p
KKV
Nőtt a fizetésemelést tervező cégek aránya, leginkább a középvállalkozásoknál és az iparban dolgozók számíthatnak magasabb bérekre.

Emellett enyhén emelkedett a hazai kkv-k foglalkoztatási szándéka is, közel minden negyedik vállalkozás adhat fel álláshirdetést a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

A kormányzat minimálbér emelési szándékát megelőzően készült kutatás szerint nőtt a fizetésemelésben gondolkodó cégek aránya. Jelenleg a cégek 41 százaléka készül fizetésemelésre, terveik szerint átlagosan 4,2 százalékkal magasabb bért fognak utalni munkavállalóiknak a következő egy év során. Ez az arány azért is figyelemre méltó, mert legutoljára nyolc évvel ezelőtt volt ennél magasabb a béremelést tervező kkv-k aránya – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A cégmérettel párhuzamosan a magasabb bér esélye is nő: míg a mikrovállalkozások 38 százaléka készül emelni a fizetéseket, addig a kisvállalkozásoknál 44 százalék, a középvállalkozásoknál pedig már 49 százalék ez az arány. A különböző ágazatok közül az ipari cégek emelkednek ki, közülük közel minden második cég készül béremelésre.

Nem mindegy hol keres állást

A hazai vállalkozások többsége a jelenlegi létszámmal kíván működni a következő egy év során, azonban enyhén nőtt a létszámbővítésben gondolkodó vállalatok száma. A munkaerő-felvételt tervező cégek aránya kismértékben, 18 százalékról 22 százalékra emelkedett, közülük legtöbben 1-4 fős bővítésben gondolkodnak.

Ez a javulás mindenképpen örvendetes, és tovább növelheti a jelenleg csúcson levő foglalkoztatottsági arányt, mivel a KSH legfrissebb adata szerint idén augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 404 ezer fő volt, 138 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Nem mindegy azonban, ki milyen régióban keres állást, hiszen az ország különböző pontjain igen eltérő az elhelyezkedés esélye. Míg Nyugat-Dunántúlon minden negyedik kkv keres új munkaerőt, addig Észak-Magyarországon 16 százalék, Dél-Dunántúlon pedig ennél is kevesebb, mindössze 13 százalék ez az arány. Utóbbinál nem meglepő ez a szám, ebben a régióban nagyszámú hátrányos helyzetű település található, ahol jóval nehezebb munkalehetőséget találni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG