478 milló forintos közbeszerzési megbízást nyert el az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. - olvasható a hétfői közbeszerzési értesítőben.
A középvállalat Kelenföld - Százhalombatta vasútvonalszakasz kiviteli- és tender terveinek, valamint a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás köteteinek elkészítésére kiírt tendert nyerte el. A pályázatot 2012 januárjában írta ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az Uvaterv korábban tagja volt annak a konzorciumnak is, amely a Százhalombatta és Pusztaszabolcs közti vasútvonal kiviteli- és tender terveinek elkészítésére nyert közbeszerzésen 1,3 milliárdot.
Az eredetileg 760 milliósra becsült munkát a KÖZOP - Budapest elővárosi vasúthálózat fejlesztése projektből, azaz európai uniós támogatásból is finanszírozzák.
Sikertelen pályázatot öten nyújtottak be: RODEN - INFRAPLAN Konzorcium, Via Futura - Getinsa Konzorcium, Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., UNITEF - RING - BI-LOGIK Konzorcium és a VITECO Kft.
Csalási üggyel kapcsolatban is emlegették
2009-ben az Uvaterv egy leányvállalatának egyik alvállalkozóját három év börtönre ítéltek csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. Az eredetileg hűtlen kezelés gyanújával is folyó eljárásban két Uvaterv-kötődésű vádlott is volt, őket azonban felmentették. Az alvállalkozó 2013-ban lépett a nyilvánosság elé azzal, hogy az ügy hátterében fiktív számlázás állt.
Állítása szerint 1999-2002 között különböző építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezési, előkészítési megbízásokat kapott az Uvaterv leányvállalatától, a munkákat ténylegesen nem végezte el, viszont az utánuk kiszámlázott bruttó 1,2 milliárd forintból csak az ÁFÁ-t tartotta magánál, az átutalt nettó megbízási díjat pedig egy táskában, készpénzben szállította le megbízóinak. Az állításokat az Uvaterv tagadta, és - noha az alvállalkozó perújítási kérelme nyomán a hatóságok egy ideig újra nyomozásba kezdtek - sajtóhírek szerint az ügyet nem tárgyalják újra.