1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
A január és július közötti időszakban a KSH adatai szerint a bruttó átlagkeresetek 2,6%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit
A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az alkalmazásban állók létszáma 2010. január–júliusban átlagosan 2 millió 680 ezer fő volt – közölte a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 2,6%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztói árindex 5,4%-os növekedése mellett), döntően az szja-szabályok változásának köszönhetően, 3,2%-kal emelkedett.

A kereseti statisztika vonatkozási körét jelentő vállalkozásoknál 2010 január–júliusban 1 millió 810 ezren dolgoztak, 1,6%-kal kevesebben, mint 2009. első hét hónapjában, de május hónaptól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakit. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 769 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 4,5%-os növekedést jelentett. A közfoglalkoztatás nélküli 685 ezer fős létszám, 0,3%-kal volt kevesebb, mint az előző év első hét hónapjában. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 0,6%-kal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 203 200 Ft volt a január-júniusi 204 100 Ft után, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205 500 Ft, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók esetében       201 500 Ft volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,6%-kal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,2%-kal nőttek, a költségvetés területén pedig 0,9%-kal elmaradtak az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy január és március hónapokban kereset-kiegészítés kifizetésére került sor a közszférában.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt (446 200 Ft), ezt követte az információ és kommunikáció (373 700 Ft) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (350 100 Ft). Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (123 200 Ft), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (138 900 Ft) ágakban dolgozók kerestek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 132 900 Ft (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké  96 700 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 171 100 Ft) volt a január-júniusi 133 400 Ft után, átlagosan 8,8%-kal magasabb az előző évinél. A nettó keresetek I. félévi magas dinamikája július hónaptól a bázishatás miatt lassul.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG