A lap hétfői száma szerint mintegy 5400 trafiknak kell most fizetnie, de további 1400 településre fut még kiírt pályázat. Szép összeg fog összegyűlni az NDN számláján, ugyanis kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj.
A trafikosoknak ezt minden évben fizetniük kell, az esedékes koncessziós díj határidőben történő hiánytalan megfizetésének elmulasztása a koncessziós szerződés azonnali hatályú felmondását vonhatja maga után. Persze a trafikosoknak lesz miből fizetni, hiszen július 15-től kell alkalmazni a 10 százalékos árrésszabályt, ami bőséges nyereséggel kecsegtet - írja az újság.
Hamarosan számlázza a trafikosoknak a koncessziós díjat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt., bőven 1 milliárd forint felett lehet a bevétel - írja a Világgazdaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lázba hozta az Nvidia a világot
12 perce
-
Orbán Viktor nagyon megijedt: kormányrendeletet adott ki róla
17 perce
-
Megnőtt az esély az ukrajnai háború lezárására – Interjú Bendarzsevszkij Antonnal
körülbelül 1 órája
-
Nyáron már ezekbe a horvát városokba is Wizz Airrel repülhetünk
11 órája
-
Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
11 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
12 órája
-
Verheti a fejét a falba, ha reggel szaladt be a pénzváltóba
12 órája
Mfor.hu Top24
- Váratlan fordulat: jelentős devizaadósságot vett fel a magyar állam
- Ezúttal sikerülhet? Megint tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államok és Irán
- Akkora zavargások törtek ki Mexikóban, hogy a futball-világbajnokságra érkező szurkolóknak üzent az elnök
- Fülig érhet a szája, ha estére hagyta az euróváltást
- Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték, Orbán Viktor mégis bejelentést tett
- A magyar katonák iraki missziójáról jelent meg egy új határozat
- Kunetz Zsombor: „Ritkán látni, hogy valaki ellen ennyire egységesen állna ki egy szakma”
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Lázba hozta az Nvidia a világot
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói szerdán.
12 perce
Piac&Profit cikkei
-
A világ vezető hírügynöksége is a magyar választásokkal foglalkozik
05:25
-
Több százezer forint nem közismert támogatás fiataloknak
16:57
-
Az internetkalózok ma már nem feltörik a rendszereket, hanem ellopják a belépési kódokat
16:01
-
Trump évi ezer dollár-nyugdíj előtakarékossági hozzájárulást adna a dolgozóknak
14:06
-
Megújul az Osztrák–Magyar Monarchia legendás Riviérája
13:25
Turizmus Online cikkei
-
Wizz Air: Zadar is bekerül budapesti indulással a horvát tengerparti úti célok közé
17:22
-
Elismert szállodai szakember a tarcali Andrássy Kúria & Spa élén
17:14
-
Négy napon át Art and Antique – kincsek, csodák, csábítás
15:58
-
Friss februári TKI index
12:27
-
Utazás kiállítás: élmények, szakmai programok, növekvő látogatószám – Frissítve
12:11
A vidék hírei
-
Kétségbeesett helyzetben a Fidesz: Mirkóczki Ádám is felvette az ajánlóíveket Egerben!
17:22
-
Rekordszámú résztvevővel zajlott az Alpesi Sí Diákolimpia a Mátraszentistváni Síparkban
14:35
-
Medián vs. Nézőpont: egymásnak ellentmondó számok, éles politikai reakciók, Orbán is beszállt
14:14
-
Bódis, Pajtók, plakáttenger, ajánlásgyűjtés és biomassza - beszélgetés fontos kérdésekről
12:24
-
Megkezdődött a Tündérparti lépcsősor felújítása
09:39
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Donald Trump elszólta magát, és ebből akár népszavazás, majd az EU bővítése is lehet
2026. február 25. 14:34
-
Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
2026. február 25. 11:30
-
Nézze, mit művelt a forint az éj leple alatt, a kamatcsökkentés után
2026. február 25. 07:15
-
Tényleg nem is olyan magas az államadósságunk, de van egy kis gond
2026. február 25. 08:25
-
Mintha csak Vlagyimir Putyin kottájából játszott volna az amerikai Legfelsőbb Bíróság
2026. február 25. 06:54

