1p
KKV
Saját szabadalom alapján, a bitumen és a használt gumiabroncsokból készült őrlemény keverésével készülő gumibitument gyártó üzem építését kezdte meg Zalaegerszegen a Mol. A gumibitumen nem nyomvályúsodik, nem repedezik és nem képződnek benne nyomvályúk sem.

Holló András, a Mol Termékfejlesztés kiemelt vezetője Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: tíz éve kezdték el a gumibitumen fejlesztését, amely a hagyományoshoz képest nem nyomvályúsodik, nem repedezik és nem képződnek benne kátyúk. A Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett terméket Magyarországon és a környező országokban szabadalmaztatták, a kísérleti gyártáshoz Zalaegerszegen, a Mol Zalai Finomító területén alakítanak ki mintegy 300 millió forintos beruházással egy üzemet.

Holló András elmondta: az üzemben mintegy 150 ezer darab személyautó abroncs őrleményét használják fel, vagyis jelentős környezetvédelmi haszna is van a hulladékfeldolgozás jóvoltából. A kísérleti gyártókapacitás éves mennyisége pedig hat méter szélességben nagyjából 130 kilométernyi útszakasz felső kopórétegének burkolására alkalmas.

Holló András kifejtette: az Egyesült Államokban és dél-európai államokban évtizedek óta használják a gumibitument, amelyet csak a felhasználás helyén lehetett eddig előállítani. A magyar szabadalom fontos eleme, hogy kémiailag stabilizált keverékről van szó, amelyet a hagyományos módon szállítani is lehet.

Az új útburkolatot laboratóriumi kísérletekkel, próbagyártással és városi utaknál tesztelték, egy zalaegerszegi utcában már 2004 óta, Veszprémben 2006-tól két utcában is, Gyálon pedig 2008-tól fedi egy utcát a kísérleti burkolat, amelyek kiállták a próbát. A tapasztalatok szerint élettartama kétszerese a hagyományos bitumenburkolatnak, kisebb a karbantartási igénye, de kiváló a vízelvezetési képessége is, nem keletkeznek rajta tócsák.

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG