A gyárbezárások révén csökkennek a fölösleges kapacitások az európai telephelyeken, a tervek szerint 18 százalékkal, azaz 355 ezer járművel. Az így elérhető megtakarítás a Ford számításai szerint évi 450-500 millió dollárt tesz ki.
"Az Európában tapasztalható válságot új termékekkel, erősebb márkajelenléttel, költséghatékonyabb módszerekkel akarjuk legyőzni" - tudatta sajtóközleményében Alan Mulally elnök-vezérigazgató.
A társaság szerdán közölte, hogy 2014 végén bezárja a belgiumi Genkben lévő gyárát, az akció közvetlenül 4300 dolgozót, a beszállítóknál 5000 munkahelyet érint.
Az átalakítás jegyében a Ford Mondeo, az S-Max és a Galaxy gyártását a spanyolországi Valencia tartományba, onnan a C-Max és a Grand C-Max összeszerelést a Saar-vidéken lévő Saarlouis-ba helyezik át.
A southamptoni üzemből - ahol most 530-an dolgoznak - a törökországi telephelyre viszik át a Ford Transit-ok gyártását. Ez az üzem volt a Ford utolsó összeszerelő üzeme Nagy-Britanniában, ahol már csak 28 ezer kocsit gyártottak tavaly a 2008. évi 66 ezret követően. A Dagenhamban lévő préselő üzem dolgozóival együtt összesen 1400 főt érint a leépítés.
A Ford sok más autógyárhoz hasonlóan megszenvedi a kereslet csökkenését: az egész európai iparágban 20 százalékkal esett vissza az eladás 2007 óta, az új autók értékesítése pedig a 20 éves legalacsonyabb szinten van.
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Megint megszólalt Putyin – ez nem fog tetszeni Netanjahunak
5 órája
-
Minimum ötezer alultáplált gyerek Gázában – megint megkongatta a vészharangot az UNICEF
6 órája
-
Miközben durvul a közel-keleti háború, a tőzsdéken javult a hangulat
6 órája
-
Az emberek már elhiszik, hogy a Tisza Párt győzni tud – Ez Viszont Privát
7 órája
-
Jó hír a külföldön nyaralóknak: javított a forint pénteken
7 órája
-
Újabb rakétaeső zúdult Haifára, Izrael 60 vadászgéppel bombázza Iránt
7 órája
-
Ez a magyar kománynak is rossz hír – meggyötrik az amerikai vámok a német autógyártókat
8 órája
- Szörnyűek a lakással nem rendelkezők kilátásai
- Fontos lépés az orosz energiától való függetlenedés útján?
- Háborús helyzet a hazai töltőállomásokon is
- Óriási változás az egészségpénztáraknál
- Engedélyköteles lesz egy áruházi polc átrendezése is? Szigorodik a plázastop
- Nem egyedül háborúzik Szijjártó Péter Brüsszellel a jövő héten
- Az MNB statisztikái ellentmondanak a közvélemény-kutatásoknak
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő 2025. június 16. 11:58
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró 2025. június 2. 07:45
Megint megszólalt Putyin – ez nem fog tetszeni Netanjahunak
A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén beszélt.
Minimum ötezer alultáplált gyerek Gázában – megint megkongatta a vészharangot az UNICEF
Az ENSZ Gyermekalapja szerint az övezetet „ember okozta szárazság” fenyegeti.
Miközben durvul a közel-keleti háború, a tőzsdéken javult a hangulat
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



-
Egekben a garzonlakások ára
16:04
-
A katasztrófa ellenére nincs vége Parajdnak
15:03
-
Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint
14:02
-
Oroszország gazdasága nem sok jóval kecsegtet
13:01
-
Hatékonyság és fenntarthatóság: így takaríthatnak meg időt és pénzt a vállalkozások
13:01
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
2025. június 20. 09:48
-
Vészjósló üzenetet küldött a Kreml a Fehér Háznak
2025. június 20. 11:01
-
Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
2025. június 20. 12:54
-
Gázzal fűt? Örömhírt hozott Donald Trump a magyar családoknak
2025. június 20. 11:53
-
Újabb sokkot kaphat Putyin
2025. június 20. 08:03
