Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
KKV
Egy 6,8 milliárdos filmcsomagot leírtak, összességében 2013-ban már közel 11 milliárdos a mérleg szerinti veszteség

Az árbevétel nőtt

A TV2 csoport tavalyi nettó árbevétele 16,2 milliárd forint volt, vagyis a társaság 13,6 százalékkal növelte azt az egy évvel korábbi pénzügyi mérlegében szereplő adatokhoz képest.

Több saját gyártású műsor, több kolléga

A médiavállalat tavaly 8,5 százalékkal több forrást fordított saját gyártású műsorok készítésére, filmberuházásai 16 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.  Személyi kiadásokra a korábbi évnél 11 százalékkal többet fordítottak, összesen 3,1 milliárd forintot, 237-ről 262-re növelve a foglalkoztatottak számát.

Közel 11 milliárdos veszteség

A TV2 csoport 6,8 milliárd forint értékben írt le a korábbi évek veszteségeit nagy mértékben növelő filmcsomagjából, ezzel egyrészt felszabadítva forrásokat a helyi gyártásra, másrészt javítva megmaradó filmcsomagjának minőségét. Az értékvesztést leszámítva operatív működésének eredményeként a televíziós társaság 3,4 milliárd forintról 3,1 milliárd forintra csökkentette veszteségét.

A társaság eredménykimutatásából kiderül, hogy a cég mérleg szerinti vesztesége mintegy négymilliárd forinttal romlott 2013-ban, meghaladva a 10,8 milliárd forintot.

Mostantól már magyaroknak termeli (?) a pénzt

A TV2 tavaly év végén került teljes mértékben magyar tulajdonba. A ProSiebenSat.1 cégcsoport december 23-án jelentette be, hogy eladta a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt-t. A TV2 honlapján közzétett közlemény szerint az országos kereskedelmi csatornát, a portfolióba tartozó három kábelcsatornát (SuperTV2, FEM3, PRO4) és a cégcsoport minden eszközét Simon Zsolt TV2 vezérigazgatónak és Yvonne Dederick gazdasági igazgatónak a tulajdonában lévő TV-HU1 Kft. és a TV-CEE1 Kft. vásárolta meg.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG