2p
KKV
Újabb horrorképek érkeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól.
Forrás: Nébih

Egy főváros közeli kistermelő állattartó telepein és gazdaságában tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei. Az ellenőrök a két helyszínen összesen 89 háziállat forgalmi korlátozását, 530 kg élelmiszer és több mint 2000 kg élelmiszer-hulladék forgalomból való kivonását rendelték el azonnali hatállyal.

Jelöletlen állatok és gyanús élelmiszerek

A Budapest közelében található két telephely egyikén több állatfajt is bejelentés nélkül tartottak: a dokumentumok szerint csak juhokkal foglalkozó telepen 56 sertést, 5 szarvasmarhát és 3 kecskét is találtak az ellenőrök.

A két helyszínen 9 jelöletlen állat is akadt, ezenkívül az állatok állategészségügyi státuszát igazoló diagnosztikai dokumentumokat sem tudta bemutatni a kistermelő. Tekintettel arra, hogy az állatok egészségügyi állapota ismeretlen, a hatóság a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék összes egyedére azonnali hatállyal elrendelte a forgalmi korlátozást.

Tovább bővítette a szabálysértések körét, hogy a kistermelő által előállított élelmiszerek jogszabályban előírt nyomon követése és eredetének igazolása nem volt biztosítva. A Nébih ezért 22 tételt, azaz összesen 530 kg élelmiszert vont ki azonnali hatállyal a forgalomból.

A telep tulajdonosa a helyszínen fellelt, több mint 2000 kg ismeretlen eredetű élelmiszer-hulladékot – a jogszabályi tiltás ellenére – a sertések etetésére használta fel, ezért az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték annak forgalomból való kivonását. Az érintett kistermelő nevét itt lehet megnézni. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG