3p
KKV
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. a közeljövőben elindítja a kis- és középvállalati hitelinformációs szolgáltatását, a bankok ennek segítségével információt kaphatnak arról, hogy a kis cégek mennyire képesek fizetni hiteltartozásukat - mondta Banai Ádám, az MNB főosztályvezetője.

Nagy Viktor, a BISZ elnök-vezérigazgatója elmondta: a szolgáltatás segíti a banki kockázatkezelést, és ezzel támogatja a vállalati hitelezést.

A hitelkockázati modellt a beérkező újabb adatok és tapasztalatok felhasználásával a Magyar Nemzeti Bank minden évben frissíti, emellett a BISZ Zrt. további fejlesztéseket tervez a felhasználás egyszerűsítése, javítása érdekében.

Banai Ádám kifejtette: az MNB 2016 januárjában indította el a növekedéstámogató programot (ntp), amely a növekedési hitelprogram (nhp) fokozatos kivezetése mellett a pozitív ösztönzéseket jelentő új piaci hitelprogramból (php) áll. A php első lépéseként a kamatkockázat és likviditás kezelését segítő új jegybanki eszközöket vezettek be, amelyek igénybevételével számszerű hitelezési vállalást tettek a bankok, majd idén májusra az MNB további pozitív ösztönzést jelentett be az előírt tőkekövetelményeken keresztül. Harmadik lépésként az MNB és a BISZ Zrt. elindítja a kis- és középvállalati hitelinformációs szolgáltatását - ismertette az MNB főosztályvezetője.

Mire lesz jó az adatbázis?

Banai Ádám arról is szólt, hogy az adatbázisra építve a Magyar Nemzeti Bank a mikro-, kis- és középvállalati szektor hitelkockázatának becslésére alkalmas modelleket készített. Segítségükkel bizonyos vállalati jellemző adatsorok, így elsősorban mérleg- és eredménykimutatás adatainak ismeretében felmérhetik, becsülhetik a mikro-, kis- és középvállalatok törlesztési kockázatait.

A BISZ elnök-vezérigazgatója kiemelte: a zrt. augusztus 31-én indítja el legújabb, a központi hitelinformációs rendszert (khr) kiegészítő és opcionálisan igénybe vehető szolgáltatását. Ez a BISZ-szel szerződött bankokat, pénzügyi intézményeket tájékoztatja arról, mi a valószínűsége annak, hogy a tőlük hitelt kérő, illetve már finanszírozott kis- és középvállalkozások (kkv) esetleg nem törlesztik a felvett kölcsönt.

Nagy Viktor kifejtette: az új információs adatbázis révén azok a pénzintézetek, amelyek a hitelkockázat méréséhez már rendelkeznek hasonló modellel, ellenőrizhetik, illetve kiegészíthetik saját értékelésüket, illetve elemzésüket.

Az év végéig ingyenes

Az új szolgáltatástól, a többletinformációktól az MNB a hitelezési kockázatok csökkentését várja, különösen azon intézményeknél, amelyek erőforrása szűkös ahhoz, hogy felmérjék a tényleges kockázatokat. 

A szolgáltatást - a khr-keretrendszerén keresztül - 2016 végéig minden szerződött partner díjmentesen használhatja, jövő év elejétől pedig lekérdezésenként 99 forintot kell fizetniük az igénybevevő pénzügyi intézményeknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG