1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) több javaslatot is kidolgoz az Új Széchenyi Tervhez - mondta Suhajda Attila, a szövetség elnöke kedden a kormány és az üzleti szféra közötti szakmai konzultáció szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) több javaslatot is kidolgoz az Új Széchenyi Tervhez - mondta Suhajda Attila, a szövetség elnöke kedden a kormány és az üzleti szféra közötti szakmai konzultáció szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: javasolják a távmunkához hasonló új foglalkoztatási forma bevezetését a kismamák számára, a kor igényeinek megfelelő új munkatörvénykönyve megalkotását, a foglalkoztathatóságot javító felnőttképzések indítását. A HOA elnöke jelezte: a keddi konferencián elhangzottak alapján továbbítják javaslataikat a kormánynak.
   
A versenyképes gazdaság, bővülő foglalkoztatás és emelkedő nemzet címmel megrendezett szakmai konzultáció sajtótájékoztatóján Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója elmondta: a kutatóintézet szerint az idei költségvetésben 400 milliárd forint hiány van, amelyből 300 milliárd forintot a 29 pontos akciótervvel le lehet fedni, a további 100 milliárd forint deficit fedezetét a 200 milliárd forintos tartalékból lehetne pótolni.    
   
Mellár Tamás rámutatott: ebben a számításban nincs benne az önkormányzatok hiánya, illetve a konszolidációs igények, így elképzelhető, hogy további egyensúlyi intézkedésre lesz szükség a 3,8 százalékos hiánycél tartásához.
   
Ön szerint hogyan muzsikált a kormány az első 100 napban? Szavazzon!
Mellár Tamás szerint az Új Széchenyi Tervben nem látszik, hogy 10 év alatt milyen intézkedések hatására lesz meg az 1 millió munkahely. Kifejtette, hogy a kormánynak általános gazdaságpolitikai kereteket is ki kellene jelölnie, egyúttal hiányolta, hogy a kormánynak nincs a következő 4-6 évre szóló fenntartható növekedési pályája.
   
Molnár György, a Pannon Forrás Klaszter alapítója rámutatott: Kárpát-medencei szinten lenne szükség az új tudásbázisra épülő munkaerő-fejlesztési rendszerre.
   
Makó Csaba egyetemi tanár, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének képviseletében kiemelte: szükség lenne a kis- és középvállalkozói szektor összetételének feltérképezésére, hogy látható legyen, hova érdemes a forrásokat allokálni.
   
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség vezető hazai és külföldi vállalatok közreműködésével alakult. A szövetség tagvállalatai több mint 40 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG